Nyolcvan klinikai dolgozó nyert pert a pécsi egyetem ellen

Vágólapra másolva!
Az ugyanolyan munkakört betöltő egyes dolgozók bére közötti különbséget kifogásolja a Pécsi Tudományegyetem több száz orvosa, asszisztense és ápolója. A bíróságon az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt indítottak eljárást, nyolcvanan első fokon már nyertek. A követelések nagysága többnyire 720 ezer és 1,2 millió forint között változik.
Vágólapra másolva!

Több száz dolgozója perelte be a Pécsi Tudományegyetemet az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt, miután az egyetem külön juttatásban részesített bizonyos dolgozókat. Eddig nyolcvanan nyertek első fokon kártérítést - írta a Pécsi Újság hírportál.

A dolgozók által indított kereset miatt az egyetem már tavaly ősszel vesztett pereket, de a másodfokú tárgyalás előtt inkább egyezséget kötött, így akkor mintegy kétszázötven embert fizettek ki. Jelenleg hétszáz orvos, asszisztens és ápoló ügye van folyamatban, de ezeket nem egyben, hanem külön klinikai egységenként és intézményenként tárgyalják.

Burrat Husam ügyvéd a lapnak azt mondta, eddig nyolcvanan nyertek első fokon kártérítést. Az ügyvéd szerint korábban létezett egy húszezer forintos kockázati pótlék, amelyet az egyetemen nem mindenki kapott meg. A bíróságon az illetménykülönbséget kifogásolták. "Ápoló és ápoló azonos munkahelyen, azonos munkakört teljesítve, azonos feltételek mellett eltérő bérezést kapott. Ez a fajta munkáltatói döntés és bérszabályozás jogszabályba ütköző" - mondta az ügyvéd. A követelések nagysága többnyire 720 ezer és 1,2 millió forint között változik, de van ennél kisebb összeg is, aszerint, hogy az érintett milyen régen dolgozik az egyetemen belül. Az érintettek ügyvédje szerint húsz dolgozó esetében másodfokon szeptember végén születhet ítélet.