Tarlós kormánypárti riválisa is bejelentkezett a fővárosi kórházakért

Vágólapra másolva!
Visszavonta a Fővárosi Közgyűlés azt a javaslatot, amely lehetővé tette volna a fővárosi kórházak állami tulajdonba adását. Tarlós István főpolgármester szerint nem született meg az átadáshoz szükséges jogszabály. Közben a kórházakért bejelentkezett a fővárosi kormányhivatal vezetője is, akivel Tarlósnak az elmúlt hónapokban számos konfliktusa volt.
Vágólapra másolva!

Visszavonta a fővárosi kórházak állami tulajdonba adásáról szóló előterjesztést szerdán Tarlós István főpolgármester. Az előterjesztés szerint a fővárosi önkormányzat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) megállapodást kötött volna, amelynek értelmében január elsejétől a 12 budapesti kórház fenntartási joga, illetve vagyona az önkormányzattól az államhoz került volna át. A javaslatról a korábbi tervek szerint szerdán döntött volna a Fővárosi Közgyűlés.

A közgyűlés előtt néhány órával Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője az MTV Ma Reggel című műsorában azt mondta: "Nagy valószínűséggel, a miniszterelnök szándéka szerint ezek az intézmények a kormányhivatalokhoz fognak kerülni". Hozzátette: amennyiben így lesz, akkor a fővárosi kormányhivatal a helyi érdekeket is figyelembe véve fogja üzemeltetni a kórházakat. A főváros honlapján olvasható előterjesztés viszont nem említi a fővárosi kormányhivatalt, a dokumentum szerint a kórházak működtetését a Nefmi egyik háttérintézménye, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) vállalja át.

Egy városházi forrás az [origo]-nak azt mondta: Pesti Imre nyilatkozatának nincs köze ahhoz, hogy levették a napirendről javaslatot. A forrás szerint Tarlós és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hétfőn egyeztetett a témában és a halasztás mellett döntöttek. A tárgyalás részleteit ismerő forrás szerint nem volt meg a kórházak állami kézbe adásának minden jogi feltétele, ez szerinte egy hónapon belül rendeződik. A forrás szerint a tárgyaláson nem került szóba, hogy a kórházakat a fővárosi kormányhivatal venné át és szerinte nem lenne célszerű, ha a kórházak az önkormányzattól a regionális alapon szerveződő kormányhivatalhoz kerülnének. Ezzel ráadásul jelentősen nőne a fővárosban Pesti befolyása Tarlós ellenében.

Tarlós a közgyűlés szünetében újságíróknak azt mondta: azért vonták vissza az előterjesztést, mert hiányzik az a jogszabály, amely lehetővé tenné az önkormányzati ingatlanok állami kézbe vételét. A főpolgármester nem tudta megmondani, hogy a jogszabály mikor születhet meg, mindössze annyit mondott, jelenleg több kérdés is tisztázatlan, ezek között említette, hogy nem világos az sem, hogy a folyamatban lévő pályázatok költségeit ki viselje a kórházak állami kézbe adása után. Tarlós az [origo] azon kérdésére, hogy mi a véleménye Pesti kijelentéséről, azt válaszolta: értelmetlennek tartja, hogy erre reagáljon, jelenleg a kormánnyal is egyeztetnek a részletekről így nem érdemes arról beszélni, hogy ki lesz az átvett kórházak fenntartója a jövőben.

Pesti az [origo]-nak szerdán azt mondta: Orbán Viktor kormányfő két-három héttel ezelőtt tárgyalt a megyei közgyűlési elnökökkel, és abban állapodtak meg, hogy a kórházakat a megyei kormányhivatalok veszik át az önkormányzatoktól. Erre alapozta, hogy feltehetően Budapesten is ez fog történni, a kérdésben azonban még nem szültetett döntés. Pesti így nem kívánta kommentálni azt sem, hogy a fővárosi előterjesztés nem említi a kormányhivatal szerepét. Mindössze annyit mondott, hogy nemrég találkozott Tarlóssal is, és több kérdésben is egyeztettek, a találkozóról azonban nem kívánt részleteket elárulni.

A fővárosi kórházak miatt az elmúlt hónapokban többször is nyílt konfliktus alakult ki a fideszes támogatással megválasztott Tarlós, illetve Pesti között. Ez történt például, amikor Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes februárban meneszteni akart több budapesti kórházigazgatatót, a kirúgásokat azonban Tarlós leállította, Szentesnek pedig bocsánatot kellett kérnie az akció miatt. Tarlós az ügyről tartott sajtótájékoztatóján nem nevezte meg konkrétan Pestit, de megfogalmazásai alapján - "kőfaragók, balett-táncosok, de még a kormányhivatal vezetője sem avatkozhat kéretlenül az önkormányzat munkájába" - nyilvánvaló volt, hogy Pestit tartja felelősnek az akció miatt.

Pestit még a Fővárosi Közgyűlés tavaly októberi alakuló ülésén választották meg főpolgármester-helyettesnek. Posztján azonban csak néhány hónapot töltött, január 1-jei hatállyal az újonnan megalakuló kormányhivatalok közül a fővárosi kormányhivatal élére nevezték ki. Az [origo]-n megszólaltatott források szerint a főpolgármester-helyettesek közül Pesti volt az egyedüli, akit nem Tarlós választott, kinevezését Orbán Viktor kormányfő kérte azért, hogy a Fidesz fővárossal foglalkozó regionális pártigazgatója jelen legyen Budapest irányításában.

Tarlós és a helyettese közti konfliktus akkor vált nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy a két politikus egymástól eltérő koncepciókat vázolt fel a fővárosi egészségügyi rendszer átalakítására. Pesti a fővárosi kórházak integrációját támogatta volna - csakúgy, mint az utódjául választott Szentes -, míg Tarlós Szócska koncepciójának megfelelően, az intézmények állami kezelésbe adását támogatta. Pesti ellenérdekelt volt abban, hogy állami kezelésbe kerüljenek a budapesti kórházak, így egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesként nem maradt volna saját területe. "Mivel Tarlós kihúzta a lába alól a talajt, így Pestinek is érdeke volt, hogy lépjen" - fogalmazott korábban egy forrás, arra utalva, hogy Pesti miért fogadta el a fővárosi kormányhivatal vezetését.

Májusban pedig Tarlós azért bírálta Pestit, mert a fővárosi kormányhivatal vezetője egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy szerinte lesznek olyan, jelenleg önkormányzati hatáskörbe tartozó feladatok, amelyek a kormányhivatalhoz kerülnek, példaként említette a közlekedést. Pesti végzettségére utalva Tarlós azt mondta: "a budapesti közlekedési problémákat (...) a legeredetibb módon egy belgyógyász tudná megoldani". Tarlós az általa többször bírált Budapesti Önkormányzatok Szövetségét is összefüggésbe hozta Pestivel, azt mondta júliusban, hogy "a kormányzati hivatal vezetője teljesen jogszerűtlenül hívta össze az alakuló ülést, mert pont semmi köze nincs hozzá".