WikiLeaks: Biológiai fegyverekről tárgyaltak Budapesten

2011.08.31. 0:37

Több ülést is tartott Magyarország és Bulgária az úgynevezett Australia Group, nem hivatalos szervezet tevékenységét segítendő - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott WikiLeaks-iratból. A 2006-os szemináriumokon a biológiai fegyverek terjedésének régióbeli megakadályozásáról volt szó.

Az Australia Group három ülést is tartott 2006-ban Budapesten - derült ki a WikiLeaks által kedden nyilvánosságra hozott jelentésekből. Az Australia Group egy informális szervezet, amely céljául a biológiai fegyverek mozgásának meggátolását tűzte ki, a különböző országok exportszabályainak harmonizációjával.

Az Australia Group 2006 nyarán több ülést is tartott Párizsban, ahol Magyarország és Bulgária beszámolt arról, hogy három szemináriumot is tartottak a biológiai fegyverekről Budapesten és Szófiában. A találkozók célja az volt, hogy törvényhozói és adminisztratív szempontból is vizsgálják az exporttevékenység szabályozhatóságát, valamint hogy speciális tréningeket szervezzenek a határőrség tagjainak egy regionális, a Balkán nyugati részét is magában foglaló akcióterv keretein belül.

Egy másik, szintén kedden nyilvánosságra hozott irat szerint egy amerikai diplomata 2005-ben megszakította bécsi útját, hogy Budapestre jöjjön, és részt vegyen egy Magyarországon tartott, az Australia Group munkásságát is érintő konferencián.

Magyar uráncsempészek

2007-ben két magyar és egy ukrán férfit fogtak el Szlovákiában, amikor fél kiló urániumot próbáltak meg egymillió dollárért eladni. A csempészek valójában titkosrendőrökkel üzleteltek, így buktak le. A pozsonyi amerikai nagykövetség által az ügyről készített iratokat télen hozta nyilvánosságra a WikiLeaks. Az iratok szerint az alkut a szlovák-magyar határátkelőnél kötötték meg a magyar oldalon, majd ketten átmentek a szlovák oldalra, hogy ellenőrizzék, megérkezett-e a bankszámlájukra az álruhás rendőrök által megígért pénz.

Amikor a rendőrnek a csempészek mintát mutattak az anyagból a határátkelőnél, azonnal elfogták őket. Ugyanebben a pillanatban a magyar rendőrök a magyar oldalon elfogták a csempészek társát. Az autóban találták meg, és le is foglalták a többi urániumot, majd átadták az anyagot a szlovák rendőrségnek. Az uránium dúsított formája az atombomba egyik alapanyaga.

KAPCSOLÓDÓ CIKK