A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását kéri az ügyészség

Vágólapra másolva!
Véget ért a Békés Megyei Főügyészségnek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület működése miatt indított törvényességi felügyeleti eljárása. A vizsgálat szerint az egyesület veszélyezteti a közrendet és a nyugalmat, ezért a bíróságtól kérik a feloszlatását.
Vágólapra másolva!

Alkotmánysértően működik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, veszélyezteti a közrendet és köznyugalmat, tevékenysége és alapszabálya pedig sérti mások jogait és szabadságát - állapította meg a Békés Megyei Főügyészség, amely az egyesület feloszlatását kérő keresetet nyújtott be a megyei bíróságra - írja a Dehír.hu. debreceni hírportál.

A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség küldöttgyűlése még március közepén hatalmazta fel Tóth Attila elnököt, hogy forduljon az ügyészséghez, és kérjen vizsgálatot arra vonatkozóan, törvényesen működik-e a Jobbikhoz több szálon kötődő polgárőr-egyesület. A szövetség akkor azt mondta, ha a Szebb Jövőért tagjai nem politizálnak, és leteszik a polgárőrvizsgát, szívesen várják őket a Megyei Polgárőr Szövetségbe.

A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület között akkor mérgesedett el a viszony, amikor kiderült, hogy a Szebb Jövőért kétszáz polgárőre kéthetes demonstrációt tervez Hajdúhadházon, illetve amikor a Szebb Jövőért Egyesület tagja, a jobbikos országgyűlési képviselő, Rubi Gergely élesen bírálta a helyi polgárőröket. Mivel Rubi nem kért bocsánatot, Tóth Attila feljelentette a képviselőt, aki lemondott a mentelmi jogáról.

A Békéscsabán társadalmi szervezetként bejegyzett egyesület a bírósági nyilvántartás szerint polgári védelmi és tűzoltási tevékenységet végez. Tevékenységének hivatalos leírása szerint összefogja és összehangolja a bűncselekmények megelőzéséért dolgozó önkéntesek munkáját, de a lakosság biztonságérzetének növelése mellett célja a közösségi kapcsolatok erősítése is.

A polgárőr-egyesületet 2010 áprilisában alapították a feloszlatott Magyar Gárda korábbi tagjai, az egyesület vezetője, László Attila a gárda Békés megyei főkapitánya volt. A fekete mellényben, bakancsban, árpádsávos címerrel járőröző polgárőrök nem csinálnak belőle titkot, hogy "a Magyar Gárda által kitaposott úton" akarnak továbbmenni, és azt remélik, hogy ez a szervezeti forma megóvja őket a gárdisták ellen fellépő rendőröktől. A szervezet alapszabálya szerint pártoktól független, de mégis szoros kapcsolatot ápol a Jobbikkal. Vezetője korábban a Jobbik színeiben indult a választásokon, és tavaly nyáron az [origo] riporterét is a Jobbik irodájában fogadta (A szervezetről szóló riportunkat itt olvashatja).

Az egyesület azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy polgárőrei megjelentek többek között a Heves megyei Gyöngyöspatán, és járőrözni kezdtek.