Hunvald-ügy: fenntartja terhelő vallomását a gyanúsítottból lett koronatanú

2011.09.02. 11:59

Százötven oldalas vallomásából sem elvenni, sem ahhoz hozzátenni nem kíván Nagy György. Az egykori ingatlanvállalkozó, aki első számú gyanúsítottból lett a Hunvald-ügyet felgöngyölítő ügyészség koronatanúja, péntektől három napon keresztül tesz vallomást a Fővárosi Bíróságon.

Fenntartja korábbi terhelő vallomásait az önkormányzati korrupció miatt indult Hunvald-ügyben a vád tanúja, aki péntek délelőtt kezdte meg háromnaposra tervezett vallomástételét a Fővárosi Bíróságon.

Nagy György korábban gyanúsítottja volt az eljárásnak, ugyanis a több száz millió forint értékű erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanok - az ügyészség szerint - mélyen áron aluli értékesítésénél ő állt a vevői oldalon. Miután azonban a nyomozás során részletes, feltáró jellegű, az ügy tucatnyi szereplőjét terhelő vallomást tett, az ügyészség döntése alapján tanúként vehet részt a büntetőeljárásban.

A vád tanúja pénteki kihallgatása kezdetén kijelentette, hogy másfél száz oldalas nyomozati vallomásából sem elvenni, sem ahhoz hozzátenni nem kíván. Nagynak először az ügyészi kérdésekre kell válaszolnia, a bíró figyelmeztette, hogy legjobb tudomása szerint köteles vallani.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Fenntartja korábbi terhelő vallomásait az önkormányzati korrupció miatt indult Hunvald-ügyben a vád tanúja, Nagy György (háttal). Jobbra Hunvald György

Az ingatlanpanamák megítélésében nagy jelentőségű lehet a vádlottak lehallgatott telefonbeszélgetései és az ingatlanszakértői vélemény mellett az is, hogyan értékeli majd a bíróság Nagy György vallomását. Szavahihetőségét ugyanis a korábbi tárgyalásokon már több vádlott, illetve védő megkérdőjelezte.

"Nagy György és társai" - eredetileg így nevezte a Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyekben elindult nyomozást az internetre felkerült, 2008-as házkutatási parancs szerint, a Fővárosi Bíróságra viszont már "Gál György és társai" néven került az ügy. Nagy György ingatlanvállalkozó 2008-ban egy hónapot előzetes letartóztatásban is töltött. A fordulat oka államtitok. Nagy Györgyről szóló portrénkat itt olvashatja.

Az ügy elsőrendű vádlottja most Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnök, a másodrendű pedig Hunvald György volt kerületi szocialista polgármester.

KAPCSOLÓDÓ CIKK