Százmilliókat követel az MDF utódja Dávid Ibolyától és Bokros Lajostól

Vágólapra másolva!
Bokros Lajostól 280 millió, Dávid Ibolyától pedig 78 millió forintot követel a bíróságon az MDF utódszervezete, a Jólét és Szabadság (jesz). A szervezet szerint Dávid Ibolya az MDF elnökeként a párt számára előnytelen szerződéseket kötött.
Vágólapra másolva!

Több százmillió forintra perli az MDF két korábbi vezető politikusát a párt utódszervezete, a Jólét és Szabadság (jesz) Demokrata Közösség - közölte az ATV híradója. Makay Zsolt, a szervezet elnöke az ATV-nek azt mondta: Bokros Lajostól 280 millió, Dávid Ibolyától 78 millió forintot követelnek a bíróságon.

Az ATV szerint a jesz átvilágította a jogelőd MDF gazdálkodását, és arra jutott, hogy Dávid Ibolya volt elnökként több, a párt számára előnytelen szerződést kötött. Ennek részleteiről azonban a jesz vezetői egyelőre nem árultak el részleteket.

Bokrostól 280 millió forintot követelnek kárpótlásként, Bokros ugyanis az MDF színeiben indult és jutott mandátumhoz 2009-es európai parlamenti választáson, idén januárban azonban a felszólítás ellenére sem adta vissza mandátumát a pártnak. Bokros akkor azt közölte: megtartja mandátumát, mert a Magyar Demokrata Fórum vezetői a választás előtt arra kérték fel, hogy párton kívüliként vállalja az EP-választások során az MDF-lista vezetését, képviselői mandátumot pedig programja alapján a választók bizalmából kapott.

Az MDF április 8-tól folytatja Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven tevékenységét.