Megszüntetnék a guberálást a lomtalanításokon a fővárosban

Vágólapra másolva!
Közegészségügyileg elfogadhatatlan, hogy a fővárosi lomtalanításokon napokig az utcákon élnek az emberek a Fővárosi Közterület-fenntartó szerint, ezért egy tervezet szerint a jövőben a lakók megrendelései alapján végeznék a lomtalanítást.
Vágólapra másolva!

A budapesti lomtalanítási rendszer átalakítását tervezi a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Klug Lajos, a társaság vezérigazgatója keddi közlése szerint nem térségenként egyszerre, hanem a lakók megrendelései alapján lenne lomtalanítás a fővárosban. Ezt kérhetné társasház vagy több családi ház is, a lakosságnak pedig a társaság szándékai szerint nem kerülne külön pénzébe.

A vezérigazgató indoklása szerint "az alapelv a rend megteremtése, hogy a lomtalanítás ne tükrözzön hadiállapotokat". Kifejtette: az utóbbi években tapasztalható, hogy vannak, akik a lomtalanításokból élnek, "iparággá nőtte ki magát"; közegészségügyileg elfogadhatatlan, hogy az adott helyeken az utcákon élnek napokig, ott főznek és végzik szükségleteiket. A vezérigazgató az átalakításra példaként a bécsi mintát említette: az ottani közszolgáltató cég a lakosság kérésére konténereket és megfelelő szállítóeszközöket biztosít egy adott időpontban, így "nincs guberálási lehetőség".

Az FKF vezetője elmondta: többféle módon próbálták felvenni a harcot ez ellen Budapesten is; a lomtalanítás időpontjáról például csak úgy tájékoztatnak, ha valaki az ügyfélszámát megadva érdeklődik, a lakók pedig csak másfél-két héttel korábban kapnak hírlevelet. Hozzátette: ennél hatékonyabb módszer nem volt, de ez sem hozta meg a várt eredményt, a "gyűjtögetők" hamarabb értesülnek az időpontról, mint a lakók.

Jelenleg évente egyszer van lomtalanítás a főváros körzetekre osztott kerületeiben, ennek költsége benne van a társasházak által fizetett hulladékkezelési díjban.