Menesztik a BKV jogi igazgatóját

Vágólapra másolva!
A Hvg.hu úgy tudja, Tomasitz István eltávolítása várható volt Kocsis István menesztése után, miután rendszeresen szembement a Budapesti Közlekedési Központtal.
Vágólapra másolva!

Távozik a BKV jogi igazgatója, Tomasitz István - írta a Hvg.hu szerdán; az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő forrás megerősítette az információt.
A portál a közlekedési társaság ügyeit jól ismerő forrásra hivatkozva azt írta: "Tomasitz eltávolítása várható volt Kocsis István menesztése után, mivel rendszeresen szembement a BKV fölé rendelt Budapesti Közlekedési Központ vezetésével, és bírálta annak szakmai elképzeléseit". Az értesülést hivatalosan egyelőre senki nem kívánta megerősíteni.

Az MTI információja szerint Tomasitz Istvánnal kedden közölték, hogy menesztik a cégtől, a folyamat még ezen a héten lezárul. Az ügyről a BKV későbbre ígért tájékoztatást. Tomasitz Istvánt 2009. december 9-én nevezték ki a BKV megbízott jogi igazgatójává, miután menesztették elődjét, Sziebert Györgyöt, akit a rendőrség egy szerződés miatt őrizetbe vett, majd több hónapra előzetes letartóztatásba helyezett.

Vasárnap jelentették be, hogy Kocsis István azonnali hatállyal távozik a BKV éléről. Kocsis távozásának feltehetőleg köze van ahhoz, hogy augusztus 16-án gyanúsítottként hallgatták ki az úgynevezett MVM-ügyben. A 2005 és 2008 között az MVM vezérigazgatójaként dolgozó Kocsist különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt hallgatta ki augusztusban az ügyet vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda.