Pedagógiai megfontolásokkal magyarázzák a diákoknak adott hamis rendőrségi idézést

Vágólapra másolva!
Büntető feljelentést tettek az ügyészségen a rendőr ellen, aki még tavasszal az egyik Zala megyei általános iskolában - a tanár kérésére és nevelési célzattal - hamis idézést adott át két tanulónak. Az iskola igazgatója a rendőr mellett áll, és nem érti, hogyan lett egy szituációs játékból rendőrségi ügy.
Vágólapra másolva!

A Független Rendészeti Panasztestület (FRP) szerint súlyos alapjogsértést követett el a rendőr azzal, hogy iskolai szituációs játékban hamis idézést adott át két gyereknek, ezért a Zala megyei rendőrség ügyészségi feljelentést tett az ügyben. Kenessey Tibor, az egervári általános iskola igazgatója az MTI-nek megerősítette, hogy az intézményükben még tavasszal volt egy szituációs játék, amiből számára érthetetlen módon ez az ügy lett. "Maximálisan a rendőr mellett vagyunk, kiváló emberről van szó, aki lelkiismeretesen látja el a feladatát" - fogalmazott az igazgató.

A rendőrt az idézés átadására a diák osztályfőnöke kérte meg, miután a diáktól a tanórán elvette a mobiltelefonját, a telefont azonban később egy másik diák elvette a tanári asztalról, és visszaadta osztálytársának. Később az osztályfőnök értesült egy közösségi portálon folytatott beszélgetésről, ahol a diákok az esetet taglalták, és sértő kifejezéseket használtak rá nézve. Ekkor kért segítséget az iskolában korábban bűnmegelőzési órát tartó rendőrtől.

Néhány nap elteltével a rendőr megjelent az egyik tanórán, és közölte, az internetes portálon folyt beszélgetés miatt rendőrségi eljárás indult, amelynek keretében az osztály tanulóinak tanúkénti meghallgatása válhat szükségessé. Ezen felül pedig az ügyben a telefon gazdáját és a telefon visszavételében érintett másik tanulót gyanúsítottként fogja kihallgatni. A közlés alátámasztására a rendőr készített egy "idézéshez hasonlító" iratot, amelyet a két érintett diáknak az órán át is adott. Négy órával később az osztályfőnök közölte a diákokkal, hogy valójában nem kell bemenniük a rendőrségre, nem folyik ellenük eljárás, és az idézést csupán nevelési célzattal adták át nekik.

Az eset után a telefon gazdája panaszt tett a rendőr ellen, a lefolytatott eljárás pedig megállapította, hogy a rendőr súlyos jogsértést követett el, amikor egy valós ügy iktatási számát felhasználva valótlan tartalmú hivatalos iratot állított ki és adott át. A testület álláspontja szerint annak kilátásba helyezésével, hogy a diákok büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak a történtek miatt, a rendőr megsértette a diákok emberi méltóságát.

A panasztestület az ügyet kivizsgálásra az országos rendőrfőkapitánynak továbbította, aki határozatában a testület megállapításaival egyetértve helyt adott a panasznak. Egyelőre nem tudni, hogy kapott-e büntetést a rendőr, és ha igen, milyet.