Pokorni nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát

2011.09.08. 6:49

A parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint először alkalmassá kell tenni az iskolákat arra, hogy bevezessék az egésznapos iskolát. Pokorni Zoltán a pedagógusi életpályamodell bevezetését csak akkor kezdené el, ha van rá elegendő pénz.

Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket, mert erre még nem alkalmasak. A közoktatási törvény augusztus végén nyilvánosságra került koncepciója szerint nem csak az általános iskola alsó, hanem felső tagozatában is bevezetnék az egésznapos iskolát.

Indokolt a pedagógusbérek központi finanszírozása is - mondta. Kiemelte: a jó életpályamodell a több és jó minőségű, aktuális munkát honorálja, azt finanszírozza, ha valaki túlmunkát végez, és nem az eltelt időt, valamint különbséget tesz a jól és a kevésbé jól dolgozó pedagógus között. Pokorni Zoltán már a tanárképzés elején kiemelt ösztöndíjat biztosítana a legjobbaknak, nem csak a képzés végén adna ilyen juttatást. Az ösztöndíjjal garantálni kellene az elhelyezkedést is - jelezte.

Kiemelte: a pedagógus életpályamodellbe akkor érdemes belevágni, ha a szükséges források rendelkezésre állnak.  Ha nincs elegendő pénz, akkor nem szabad elkezdeni - fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint ez esetben még az is jobb megoldás, ha csak bizonyos területen valósítják meg, bizonyos feladatokat finanszíroznak, de azt teljes összeggel. Példaként említette a hátrányos régiók kiemelését, illetve azt a lehetőséget, hogy azt bizonyos képzési fokozatokban vezessék be. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán azt mondta, 2013 szeptembere előtt nem indul el a modell.

A fideszes politikus örömmel látja a koncepcióban több korábbi felvetésüket. Ezek között említette a korai óvodáztatást, ugyanakkor szerinte "a kevesebb több lenne". A most ötéves kortól kötelező óvodáztatást négyéves korra szállítaná le és nem háromra, mint ahogy az a koncepcióban szerepel. Négyéves kor előtt csak a hátrányos helyzetű családokat motiválná anyagi támogatással az óvodáztatás megkezdésére - mondta, előrebocsátva, hogy módosító indítványt terjesztenek be.

A jelenleg még korlátlan számú jelentkezés egy felvételi eljárásban legfeljebb három jelentkezésre módosulna az új felsőoktatási törvény koncepciója szerint, az intézkedés legkorábban 2013-ban, reálisan 2014-ben léphetne életbe. Átalakulna a finanszírozás, és fokozatosan csökkennének az államilag támogatott felvételi keretszámok is. Az Új Széchenyi-tervben 285 milliárd forint áll rendelkezésre beruházásokra, fejlesztésekre. Az új felsőoktatási törvényről itt olvashatja az [origo] összeállítását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK