Túl nagy falat volt Budapest átszabása a kormánypártoknak

Vágólapra másolva!
Az egyfordulós választási rendszerről, egy országos bírói hivatal felállításáról, illetve az iskolák és a kórházak állami kezelésbe vételéről is döntött a Fidesz-frakció - mondta Lázár János, a képviselőcsoport vezetője. A határon túli szavazók mandátunmainak számáról és a fővárosi önkormányzati rendszer átalakításáról nem döntöttek egyelőre.
Vágólapra másolva!

Három témáról tárgyalt a Fidesz-frakció szerdán kezdődött hajdúszoboszlói ülésén: az új választási rendszer szabályairól, az igazságszolgáltatás átalakításáról, illetve az oktatási és egészségügyi intézmények állami kézbeadásáról - mondta a frakcióülés szünetében Lázár János.

"A Fidesz úgy döntött, hogy a vegyes rendszer mellett teszi le a voksot" - mondta a képviselőcsoport vezetője. Ez azt jelenti, hogy 90-110 egyéni választókerületet alakítanak ki, a többi képviselő pedig az országos listáról juthat be a parlamentbe. A választókerületek nem lóghatnak át a megyék határain, és az egyes kerületekben a szavazók száma között legfeljebb tizenöt százalékos eltérés lehet majd.

Ahogy azt az [origo] korábban megírta, a fideszes képviselők az egyfordulás választás mellett döntöttek, és Lázár szerint a frakció egyhangúlag támogatta azt, hogy kapjanak szavazatot a határon túli magyarok. Arról viszont tárgyalnak majd az ellenzéki pártokkal, hogy hány mandátumot kapjanak a határon túliak. A Fidesz a Magyarországon élő kisebbségek parlamenti képviseletéről is döntött. Lázár szerint "ezzel egy több mint húszéves vita végére teszünk pontot." A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport nem tárgyalt normaszöveget, most csak a szabályozásról döntöttek a képviselők.

Új bírói hivatal és járási bíróságok

"Gyorsítani kell az igazságszolgáltatást, a cél, hogy a jogerős ítéletek mielőbb megszülessenek, a perek ne húzódhassanak el évekig" - mondta Lázár, aki szerint ezért szükséges a bírósági rendszer átalakítása.

Jövőre az új alaptörvény szerint a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria a bíróságok szakmai vezetéséért lenne felelős, és - ahogy korábban az [origo] megírta - létrejönne az országos bírói hivatal, amely az igazgatási kérdésekért felelne. "Ez a hivatal szervezné meg a bíróságok munkáját, és döntene a munkáltatói kérdésekben, és a bírók kiválasztására tenne javaslatokat" - mondta Lázár. Hozzátette, a hivatal vezetőjét kétharmados többséggel kilenc évre választaná a parlament, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak pedig véleményezési joga lenne.

Lázár kijelentette, hogy a jelenlegi többszintű ítélkezés megmarad, de a megyei és városi bíróságok helyett törvényszéki és járási bíróságokat hoznak létre, és Budapesten újabb kerületi bíróságok jöhetnek létre. A munkaügyi bíróságok helyén pedig közigazgatási és munkaügyi bíróságokat alakítanak ki.

Átmeneti törvény a nyugdíjas bírók pótlására

Átmeneti törvény készül a nyugdíjba vonuló bírák pótlására, amely gyorsabb pályáztatást tesz lehetővé a bírói előmenetelben - mondta Lázár János. Jelenleg az új alaptörvényben szereplő, kötelező nyugdíjazást előíró szabályozás alapján 228 bírónak kell befejeznie a munkát 2012. január 1-ig, jövőre pedig újabb 46 bírónak kell nyugdíjba vonulnia.

"Az átmeneti törvény, amelyet Papcsák Ferenc fideszes képviselő nyújt be, felgyorsítja a pályáztatási eljárást, hogy az új bírók minél hamarabb elfoglalhassák a helyüket" - mondta Lázár.

Az állam átveszi az iskolákat és a kórházakat

"Zöld lámpát kapott az új oktatási, az egészségügyi és az önkormányzati koncepció is a frakcióban" - mondta Lázár János. A kormány, a frakcióvezető szerint két héten belül "törvényjavaslattal él".

Lázár szerint "elsöprően támogatták a képviselők" azt a javaslatot, hogy az állam átveszi, fenntartja és irányítja az iskolákat, gimnáziumokat, illetve szakközépiskolákat és főszabályként csak az óvodák maradnak az önkormányzat fenntartásában. A frakcióvezető azt mondta, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vezetésével egy munkacsoportot alakítanak, amely azt vizsgálja, hogy az önkormányzatok hogyan kapcsolódjanak be az oktatás megszervezésébe.

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport nyilvánvalóvá tette: nem az önkormányzatok felelősek azért, hogy a jelenlegi oktatási rendszer "szegregál, diszkriminál, növeli a különbségeket, nem biztosítja az esélyegyenlőséget, s ez alapvetően befolyásolja Magyarország versenyképességét." Lázár János az elmúlt 20 év egyik legsúlyosabb hibájának nevezte a magyar oktatási rendszer lezüllesztését.

Budapestről még nem döntöttek

A fideszes képviselők arról is döntöttek, hogy jövőre a járó- és fekvőbeteg-ellátást átveszi az állam, illetve Lázár szerint a budapesti önkormányzati rendszer átalakításáról is beszéltek, de erről nem született döntés. "A fővárosi rendszert is az önkormányzati törvényben szabályozzuk, de még nem dőlt el, hogyan" - jelentte ki a frakcióvezető.

Mint arról az [origo] korábban beszámolt, az önkormányzati rendszer átalakításának az egyik legtöbb vitát kiváltó része az, hogy hogyan fog változni a kerületek és a főváros viszonya a jövőben. A téma korábban komoly konfliktust okozott Tarlós István főpolgármester és a fideszes kerületi polgármesterek között, akik ragaszkodnak jelenlegi jogköreikhez (erről itt olvashatja cikkünket). Tarlós nehezményezte, hogy a kerületek július elején létrehozták a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét. A főpolgármester a kormányhivatal vazallusainak nevezte a polgármestereket, és "súlytalan gittegyletnek" nevezte a szervezetet, amelyet szerinte az önkormányzati törvény kerületeket érintő része miatt hoztak létre.