Elmaradt támogatás miatt perelné az államot Tiszavasvári

Vágólapra másolva!
Az agrártárca közölte, egyeztet a jobbikos többségű tiszavasvári önkormányzat által kért támogatást finanszírozó MNV Zrt.-vel, és hamarosan eredmény várható az ügyben.
Vágólapra másolva!

Pert helyezett kilátásba az állam ellen a tiszavasvári önkormányzat, mivel a város idén még nem kapta meg a veszélyes hulladéklerakó kármentesítési feladataihoz szükséges mintegy nyolcvanmillió forintot - írja pénteki számában a Kelet-Magyarország megyei lap.

A lap szerint a támogatási összeg az egykori Alkaloida hulladéklerakó-telepén hátrahagyott környezeti károk mentesítésére kiépített technológia üzemletetésére nyújtana fedezetet. A település jobbikos többségű képviselő-testülete jóváhagyta az esetleges per elindítását.

A volt Alkaloida Vegyészeti Gyár hetvenéves működése során több mint ötszázezer tonna veszélyes hulladék halmozódott fel a város agyagbánya gödreiben és depóniákban - derül ki a cikkből. Még 1997-ben a sikeres privatizáció érdekében a gyárat és a környezeti kárral terhelt területet különválasztották, ez utóbbit kapta meg a város. Az állami privatizációból befolyt összegből 1,1 milliárd forint állt rendelkezésre a környezeti károk felszámolására, de ez az összeg elfogyott a szennyező anyagok helyben tartására kidolgozott lokalizációs rendszer kiépítése és működtetése során.

A tulajdonviszonyokból adódóan a kármentesítés kötelezettje a tiszavasvári önkormányzat, de a város forráshiány miatt ezt nem tudja megoldani, ezért az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül tudja finanszírozni a munkát - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca közlése szerint már felvették az MNV Zrt.-vel a kapcsolatot, folyik az egyeztetés és hamarosan eredmény várható az ügyben.