"A halál szaga, a csend, döbbenet érzete" - olvasóink emlékeznek szeptember 11-re

2011.09.11. 10:12

Egy Budapestre tartó repülőn majdnem megverték a szeptember 11-i terrortámadásokból viccet csináló utast, egy könyvesboltban háborúról, Amerika bombázásáról terjedtek a hírek, a metró mindig nyüzsgő megállójában megállt az élet - arra kértük olvasóinkat, hogy írják meg, mire emlékeznek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokból, hol érte őket a hír, hogyan reagáltak.

"Érdekes, hogy szinte azonnal elhangzott, és mindenki egyet is értett abban, hogy aznap új korszak kezdődött" - Zsolthoz hasonlóan az [origo] több olvasója is úgy emlékszik, már 2001. szeptember 11-én, néhány perccel, órával azután, hogy a tévében látták a Világkereskedelmi Központba csapódó repülőgépeket, tudták, hogy ezzel megváltozik a világ, volt olyan diák, akinek rögtön az jutott eszébe, hogy "ebből még érettségi tétel lesz egyszer".

A héten arra kértük olvasóinkat, hogy írják meg nekünk, mit csináltak tíz évvel ezelőtt szeptember 11-én, hol értesültek először a terrortámadásokról. Több száz levél érkezett, ezek közül választottunk ki néhány jellemző és néhány rendhagyó történetet. A leveleket ezúton is köszönjük mindenkinek!

"Fura, de tényleg emlékszem, mit csináltam akkor" - írta Miki, aki szerint "akik megélték, ugyanígy pontosan emlékeznek, hogy mit csináltak 1956. október 23-án".

"Nem értettem az egészet"

Több tucat, a kérdésünkre válaszoló olvasónk közül Félhelyes Judit egészen közel volt az eseményekhez: New Jersey-ben, a George Washington hídtól kb. 20 kilométerre dolgozott házvezetőnőként, reggel óvodába vitte a gyereket, amikor először meglátta a füstöt Manhattan felett. "Rögtön bekapcsoltuk a rádiót, ahol akkor még csak arról beszéltek, hogy baleset történt, egy repülőgép belecsapódott az egyik toronyba" - írta. Meg volt rémülve, és amikor otthon bekapcsolta a tévét, "döbbenten láttam, hogy hatalmas füst és porfelhő van mindenhol, és kerestem a tekintetemmel a két tornyot, de akkor már csak az egyik állt ott". "Hihetetlenül szomorú voltam, és feldúlt és értetlen. Nem értettem az egészet, és végig olyan érzésem volt, hogy ez csak egy rossz álom, itt valami másnak kellett történnie, ez nem lehet igaz [...] Sírtunk, sírt az egész család, mindenki össze volt zavarodva".

Édesanyját csak több óra próbálkozás után tudta felhívni, hogy megnyugtassa, neki a "a lelki sokkhatáson kívül" más baja nincs. Pár nappal később a helyszínre is ellátogatott. "Talán három utcányira engedélyezték a forgalmat, a többi le volt zárva. Láttam a mentőalakulatokat, ahogy próbáltak segíteni, kutatni túlélők iránt. Az arcukra írt fájdalom leírhatatlan volt. Néhány héttel a tragédia után tudtunk olyan közel menni, hogy láthattuk a maradványokat. Borzasztó volt a látvány és a szag. A halál szaga, a csend, a döbbenet érzete" - írta Judit, aki szerint szeptember 11-e "a történelem egyik legborzasztóbb napja" volt.

Egy másik, névtelen olvasónk éppen Kanadában dolgozott akkor, ahol napokra megállt az élet, "pláne akkor, mikor néhány nap múlva megjelentek a kommandósok a 25 emeletes háznál, ahol laktam, ugyanis az egyik terrorista pilóta ott lakott". Sajnos sem a terroristáról, sem az akcióról nem derült ki több a leveléből, csak az, hogy októberben jött haza, de még akkor is nehéz volt bejutni Torontóban a reptérre.

Azonnal befejeződött az amerikai-magyar hadgyakorlat

András a budapesti amerikai nagykövetségen dolgozott. Amikor egyik tárgyalása után lekísérte a partnerét a kapuhoz, "őt már alig engedték ki", de akkor még nem tudták, hogy mi van. Miután visszaért az irodájába, szóltak neki, hogy "valami nagy baj van". "Együtt néztem a tévét a többi követségi alkalmazottal; sokaknak ismerőseik, rokonaik voltak ott, a helyszíneken. Szörnyű volt nézni a monitort és a kétségbeesett arcokat, tekinteteket" - írta. Úgy emlékszik, nem sokkal később mindenkinek el kellett hagynia az épületet, és egy hétig vissza sem mehetett oda dolgozni. "Emlékszem, késtem a fodrásztól vagy másfél órát, s még sokáig az 'America under attack...' CNN-szalagcím borzalmas árnyékában tengődtem" - írta.

A budapesti amerikai nagykövetségen volt dolga aznap Frigyes nevű olvasónknak is, aki vízumra várt a követségen, "amelyet egy fekete tisztviselő indoklás nélkül elutasított. A terrortámadás hírét már az autóban hallottam, miután kijöttem a követségről, keserű voltam, de azért írtam egy részvétnyilvánítást az akkori nagykövet asszonynak" - írta.

Lászlónak sokkal nagyobb szerencséje volt aznap az amerikai vízumkérelemmel. Ő aznap délután fél ötkor adta postára a kérelmét, és csak hazaérve hallotta a családjától, hogy "megtámadták Amerikát". "A befizetett összegre (13 500 forint) keresztet vetettem, mondván, hogy soha rosszabbkor nem folyamodhattam volna vízumért, ilyen körülmények között úgysem kapom meg. Legnagyobb meglepetésemre egy hét múlva (!) postán kézhez kaptam a vízumot anélkül, hogy kérdeztek volna, interjúra hívtak volna, függetlenül attól, hogy milyen állapotok voltak azon a héten az Államokban" - írta. Utóiratként azt is megjegyezte, hogy "a vízum érvényessége tíz év, most néhány nap múlva jár le. Nem használtam, azóta sem jártam az Egyesült Államokban".

Labor nevű olvasónk igen különleges helyzetben, egy amerikai-magyar hadgyakorlaton, a Bakonyban, sorkatonaként értesült a támadásokról. "Az amerikaiaknak igen nagy hadieszköz-arzenálja volt felsorakoztatva, egy éjszaka alatt összepakoltak, és a szentkirályszabadjai katonai repülőtérről több Herkules géppel azonnal hazarepültek. Persze a magyar hadgyakorlatnak is vége szakadt, de mi még közel egy hetet vártunk, mire haza tudtunk vagonírozni" - írta.

"Dörgött az ég, amikor benn voltunk a paplakban"

Sápadtan latolgatták a világháború lehetőségét a támadások után a budapesti kolumbiai követségen "a konzul, a kulturális attasé és a nagykövet (aki negyven évet húzott le a kolumbiai hadseregben)" vezetésével a követség munkatársai, köztük az [origo] egyik akkor még ott dolgozó munkatársa is. "Ez az első pár órában reális lehetőségnek látszott" - írta Csaba, akinek "meló után" paphoz kellett mennie a közelgő esküvője miatt. "Miközben az atya beszélt a jóságról, szeretetről, a háttérben a tévében a lángoló, füstölgő WTC-t mutatták (előttünk ő is a CNN-t nézte). Ha jól emlékszem, mintha dörgött volna az ég is párat, amikor benn voltunk a paplakban".

Az amerikai-magyar kettős állampolgár Eva egy áruházban volt, és sírva fakadt, amikor meglátta a háztartási gépek részlegén kiállított televíziókon az égő tornyokat. "A férjem kinevetett, amiért elsírtam magam, és megjegyezte, hogy "megérdemlik azok a hülye amerikaiak, így jár az, aki beleüti az orrát a mások dolgába, és hasznot akar húzni belőlük."

"Számomra is emlékezetes az a bizonyos szeptember 11., ugyanis ezen a napon döntött úgy a férjem, hogy elhagy. Kedd reggel volt, és fürdőszobában közölte velem, hogy elmegy, elköltözik" - írta Kata nevű olvasónk. A terrortámadásokról már a munkahelyén értesült, "minden televíziós csatorna csak erről beszélt, az én lelkem, történetem pedig senkit nem érdekelt. Egész éjjel a kanapén ültem, kapcsolgattam a tévét, több százszor láttam, ahogy összedőlnek a tornyok... és jómagam is" - emlékezett vissza.

Majdnem megverték a mókamestert

Több olvasónk írta, hogy aznap külföldre kellett utaznia, és rettegve ült fel a repülőre. Tamás a repülőtérre tartó taxiban a rádióból értesült a történtekről, Ferihegyen pedig már minden kivetítőn a CNN-t mutatták, ami szerint "lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet". Felszállás előtt felhívta a feleségét, hogy felüljön-e a repülőre, de a felesége megnyugtatta, hogy menjen csak, majd ő "tartja itthon a frontot". Münchenben az üzleti tárgyalást tíz perc alatt letudták, aztán mindenki a tévét nézte. "Az esti géppel már jöttem is haza, nem kis megkönnyebbülés volt talajt fogni Budapesten" - írta.

Gábor Krétán nyaralt, és csak a támadás után pár nappal utaztak haza. A repülőn "komor volt a hangulat", és "majdnem megverték" az "ügyeletes mókamestert", amikor "elrikkantotta magát: Becsapódás Ferihegyen fél óra múlva!".

Forrás: AFP
Kattintson a fotóra és nézzen még több képet 2001. szeptember 11-éről 

Sarolta Cipruson nyaralt, és az egyik barátja telefonált neki, hogy kapcsolja be a tévét. Barátnőjével aztán egész nap a tévét nézték napozás, úszás helyett, és hiába volt gyönyörű idő, "kék éggel, isteni meleg tengerrel, de azért ez a helyzet mindannyiunkat nagyon aggasztott". A levelében azt is leírta, hogy 1994-ben járt New Yorkban, és járt az ikertornyok látogatható részében is, ami "szédítő volt, de azóta sem felejtem".

"Amikor megláttam Baló Györgyöt, akkor egyértelmű lett, hogy ez komoly"

"Sose fogom elfelejteni: az Árpád híd metrómegállóban, ahol ebben az időben normális esetben mindenki siet hazafelé, nem lehetett mást látni, csak több száz álló embert, amint a METRO újság éppen akkor kijött rendkívüli különszámát olvassák maguk elé tartva, a címlapokon pedig több százszor ugyanaz a kép, a tornyok összeomlása és a 'Megtámadták Amerikát' főcím" - írta az akkor még egyetemista olvasónk, aki órákkal korábban a kollégiumban, a tévéből hallott először a támadásokról. "Először azt hittem, hogy valami hülye C kategóriás akciófilm megy, de amikor megláttam Baló Györgyöt, akkor egyértelmű lett, hogy ez komoly".

Baló Györgyre több olvasónk is emlékezett aznapról, volt, aki még arra is, hogy Bethlen Jánossal együtt "egyszerű hétköznapi ruhában, kötött pulcsiban meg farmerben ültek a stúdióban". Egy olvasónk azt írja, "azóta sem nagyon szeretem a hírműsorokat, de nézem mindet, hátha egyszer azt hallani, felépül újra, és megint minden a régi lesz".

"Bombázzák Amerikát"

"Mire a valós eseményekről tudomást szerzetem, már hallottam mindent, ahogy ez lenni szokott, amikor emberek viszik a hírt: Irak megtámadta az USA-t, pokolgép robbant a WTC-ben, atomtámadás, légi katasztrófa" - írta az egyik olvasónk, aki egy könyvesboltban dolgozott a támadások idején, és a vásárlóktól értesült a támadásokról. Több olvasónk is azt írta, először az utcán, boltban, ismerőseiktől hallottak a támadásokról, és egészen vad hírek terjedtek, volt, akit azzal hívtak fel, hogy "Amerikát megtámadták, és még mindig bombázzák".

Van olyan olvasónk, aki aztán a hírműsorokban hallottakat sem hitte el. "Egész éjszaka a tévét néztem. Ez azért volt hasznos, mert a vágatlan, cenzurázatlan képek egyértelműen igazolták, hogy felrobbantották a WTC-tornyokat, ezt saját szememmel láttam" - írta például László, aki meg volt róla győződve, hogy ezt "nyilván nem az arabok csinálták, hiszen a jó előre bekészített robbanóanyagokkal hajtották végre az igazi merénylők, akiknek nem drága a világ békéje és bármennyi emberi élet sem". Nem ő az egyetlen kétkedő, János is azt írta, első gondolata az volt, hogy "a CIA megszervezte a háborús okot az arabok ellen. Afganisztán lett belőle... végül is mohamedán ország az is".

KAPCSOLÓDÓ CIKK