Vallomást tett, majd ismét visszavonta azt a romagyilkosságok koronatanúja

2011.09.13. 12:03

A nyári ítélkezési szünet után kedden a koronatanú újbóli meghallgatásával folytatódott a romagyilkosságok ügyében indult büntetőper a Pest Megyi Bíróságon. Az egyik vádlottal korábban szerelmi kapcsolatban álló nő a tárgyalás kezdetén a sajtó kizárását kérte a bírótól, ennek azonban nem tettek eleget. A nő a tárgyaláson többször elsírta magát, és azt mondta, nem akarja, hogy rajta múljon egy évszázados jelentőségű büntetőper kimenetele.

Keddi meghallgatása elején kérte a sajtó kizárást a romák elleni támadássorozat büntetőügyének koronatanúja. Az asszony orvosi igazolást csatolt be arról, hogy fáj a lába, ezért ülve tehetett vallomást, és nem járult hozzá, hogy a sajtó felismerhető képet készítsen róla, illetve teljes nevét használja. Miszori László tanácsvezető bíró a kérést azért utasította el, mert a nő korábbi tanúvallomásaikor ilyen igényt nem jelzett, és személyét, vallomásait a nyilvánosság már megismerhette.

A büntetőügy koronatanúja - aki szerelmi kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, K. Árpáddal -  korábbi tanúvallomásaiban többször került ellentmondásba. Az egyik júliusi tárgyaláson összes korábbi - a nyomozóknak és a bíróságnak tett - vallomását visszavonta. A hamis tanúzás és a hamis vád büntetőjogi következményeire utaló bírói figyelmeztetés ellenére vallomásában alibit biztosított a vádlottaknak a tiszalöki gyilkosság estéjére. Korábbi tanúkihallgatásaihoz hasonlóan kedden ismét többször önellentmondásba került, ezért újra visszavonta a nyomozáskor és az aznapi tárgyaláson tett vallomását. Az asszony - aki többször elsírta magát a meghallgatásakor - a tárgyaláson ismertetett jegyzőkönyv szerint a poligráfos vizsgálaton is megtévesztő válaszokat adott.

A koronatanú állítása szerint félt a vádlottaktól és a helyzettől, ezért állított tényként olyan dolgokat is, amelyeket csak feltételezett. A tanácsvezető bírónak azt mondta: "csupasz csigának" érzi magát, majd  azt kérdezte, "miért az ő vallomásán múljon egy évszázados büntetőper kimenetele", ő nem akar koronatanú lenni. Bár a bíróságtól a korábbi tanúvallomásait megkapta, állítása szerint azóta kidobta őket, így nincs is tisztában azzal, mit mondott jegyzőkönyvbe a kihallgatásaikor.

Az összesen kilenc bűncselekményből álló fegyveres és Molotov-koktélos támadások miatt K. Árpádot és  testvérét, K. Istvánt, illetve P. Zsoltot és Cs. Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Pest Megyei Főügyészség. A nőt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009. augusztusában a négy vádlottal és másik három férfival együtt állították elő, de csak tanúként szerepel.

A romagyilkosságok büntetőperéről szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK