Csaknem kilenc év börtön egy rendőrökre támadó család tagjainak

Vágólapra másolva!
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy zalaegerszegi család négy tagját. Két évvel ezelőtt ugyanis fejszével, gereblyével, vasvillával és méteres vascsővel támadtak rendőrökre, így próbálva megakadályozni, hogy egyiküket könnyű testi sértés gyanúja miatt előállítsák.
Vágólapra másolva!

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt összesen nyolc év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Zala megyei bíróság azt a négy vádlottat, aki 2009 októberében fejszével, gereblyével és vasvillával támadt rendőrökre.

A vádirat szerint a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőrei először 2009. július 31-én jelentek meg egy helyi családnál, hogy házkutatást tartsanak, illetve elfogják egy lopássorozat gyanúsítottját. Ő először szidalmazni, fenyegetni kezdte a rendőröket, majd fejszével is rájuk támadt. Októberben a rendőrök a család egy másik tagját könnyű testi gyanúja miatt akarták előállítani. A gyanúsítottat megbilincselték, de a házban tartózkodó rokonság szidalmazni és fenyegetni kezdte a rendőröket.

Kétségbe vonták az intézkedés jogszerűségét, lökdösték a járőröket, megrángatták a ruhájukat. Egy nő és egy férfi fejszével, gereblyével, vasvillával, méteres vascsővel támadt a rendőrökre. A dulakodás az udvaron is folytatódott: meg akarták akadályozni, hogy a rendőrök elvigyék a gyanúsítottat, ezért eltorlaszolták a kijáratot, lefeküdtek a tolató rendőrautó mögé, sőt még egy gázpalackot is megpróbáltak felgyújtani.