Több mint 135 milliárd forint bírságot kell fizetnie a Mal Zrt.-nek

Vágólapra másolva!
A legszigorúbb számítás szerint rótt ki bírságot a Mal Zrt.-re a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Ennek értelmében a vállalatnak több mint 135 milliárd forintot kell kifizetnie a kolontári iszapkatasztrófa miatt. A Mal Zrt. ügyvédje szerint döbbenetesen magas összegű bírságot állapított meg a felügyelőség.
Vágólapra másolva!

Összesen mintegy 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mal Zrt.-re a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Az erről szóló határozatot postázták a cégnek. A katasztrófa mértékére és a kiömlött anyag mennyiségére tekintettel a felügyelőség a legszigorúbb számítást vette alapul, áll a Vidékfejlesztési tárca közleményében.

A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon - szól az érvelés.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségű, magas pH-értékű vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A katasztrófa következtében tíz ember életét vesztette, és mintegy százhúszan kórházba kerültek. A kiömlő vörösiszap elárasztotta a Torna-patakot, és azon keresztül károsította a Marcal-Rába-Duna vízrendszerét.

A Mal Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni. A határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél.

A Mal Zrt. ügyvédje szerint döbbenetesen magas összegű bírságot állapított meg a felügyelőség. Ruttner György az [origo]-nak elmondta, mivel a mai napig nincs megnyugtató szakértői vélemény arról, hogy mi okozta az iszapömlést, ezért a bírság is megalapozatlannak tűnik. Hozzátette, hogy a vállalat élni fog minden jogorvoslati lehetőséggel, és fellebbez a döntés ellen.