A 250 milliárdos áfa-visszatérítésről dönthetnek a parlamentben

Vágólapra másolva!
A katasztrófavédelmi törvényről biztosan döntenek a parlament hétfői ülésén, a cégeknek járó 250 milliárdos áfa-visszatérítésről pedig az általános vita után akkor, ha négyötödös többséggel megszavazzák.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés hétfőn tárgyalja meg, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt a 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. A július végi ítélet szerint Magyarország megsértette az áfaszabályokra vonatkozó uniós előírást, mert jogtalanul halogatta a cégek áfa-visszaigényléséről szóló döntéseket.

Az uniós csatlakozáskor már érvényben levő, kifogásolt passzus szerint mindaddig nem kaphatja vissza egy cég a vásárolt áruk, igénybe vett szolgáltatások után a partnere által felszámított áfát, amíg nem fizeti ki annak ellenértékét, annak ellenére sem, hogy a partner már befizette az áfát az államkasszába. Az állam tehát az egyik oldalon megkapja az áfát, de a másik oldalon csak akkor téríti vissza, ha bizonyos feltételt teljesítenek a cégek.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtott törvényjavaslata rendelkezik az eddig visszatartott forgalmi adó kifizetéséről. Október 20-ig külön kérelmet kell benyújtani, vagy bármely későbbi áfabevallásban érvényesíteni lehet azt az áfaösszeget, amelyet eddig a magyar állam nem engedett visszaigényelni, ha a cég nem fizette ki a beszállítóját. Az országgyűlés - a kormány kérésére, a házszabálytól eltérve - akár már ma szavazhat az előterjesztésről. Ha nem lesz meg az ehhez szükséges négyötödös többség, csak a javaslat általános vitáját folytatják le, de nem döntenek róla.

Ugyancsak megvitatja a parlament az államháztartási törvény módosításáról szóló előterjesztést. Matolcsy György ebben azt kezdeményezte, hogy a jelenlegi minimum 45 helyett csak 30 napnak kelljen eltelnie az adótörvények kihirdetése és hatálybalépése között. Az országgyűlés napirendjén pillanatnyilag egy adóemelésre vonatkozó kormányjavaslat szerepel, elfogadásával november 1-jén 13 forinttal emelkedne a gázolaj jövedéki adója, nőne az alkoholos és a dohánytermékek jövedéki adója, valamint a játékadó.

Egy törvényjavaslatról biztosan döntenek ma a képviselők. A katasztrófavédelmi jogszabályok Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte változtatásával január 1-jével állami kézbe kerülhetnek a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, emellett katasztrófavédelmi bírságot vezetnek be.