A zsidó származás megvallására biztat a Mazsihisz a népszámlálás előtt

Vágólapra másolva!
"Én is magyar zsidó vagyok!" szlogennel indít kampányt a Mazsihisz, hogy a népszámláláskor az érintettek nemzetiségiként is vállalják zsidó identitásukat.
Vágólapra másolva!

A Mazsihisz eredetileg jobbnak látta volna, ha a vallásra vonatkozó kérdés még önkéntes alapon sem szerepel a népszámlálási kérdőíven, most azonban Feldmájer Péter elnök arra bátorítja az érintetteket, hogy ha úgy szeretnék, a népszámláláskor nemzetiségiként is vállalják zsidó identitásukat - írja a Népszabadság. A lap megemlíti azt is, hogy korábban a szervezet ellenezte azt a kezdeményezést, amely szerette volna törvényben elismert nemzeti kisebbséggé nyilvánítani a zsidóságot.

A Mazsihisz már megkezdte az egyeztetést a többi zsidó szervezettel a készülődő kampányról, amely az "Én is magyar zsidó vagyok!" szlogennel indul. Azok, akik a nemzetiségre vonatkozó kérdésnél szeretnék jelezni zsidó kötődésüket, ezt csak az "egyéb" kategóriában tehetik meg. Az előzetes egyeztetéseknél a Mazsihisz részéről ugyanis nem vetődött fel igény arra, hogy a zsidóság tételesen is felkerüljön az ívre. A tizenhárom törvényben elismert nemzeti és etnikai kisebbségen kívül az a négy közösség szerepel nevesítve, amely a KSH becslése szerint a legnépesebb Magyarországon: arab, kínai, orosz és vietnami - írja a lap.