Kényszerre hivatkozva visszavonta vallomását egy tanú a Budaházy-perben

Vágólapra másolva!
A Budaházy-ügy egyik vádlottja után most egy tanú vonta vissza korábbi vallomását arra hivatkozva, hogy a nyomozás során kényszer alatt vallott.
Vágólapra másolva!

Visszavonta a nyomozás alatt tett terhelő vallomását egy tanú szerdán a Fővárosi Bíróságon a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György perében.

A fiatal nő a tárgyaláson részben élt mentességi jogával, amely szerint nem köteles hozzátartozójára terhelő vallomást tenni, mivel az egyik vádlott a vőlegénye volt a vádbeli cselekmények idején. Nyomozati vallomása egészét arra hivatkozva kívánta visszavonni, hogy - állítása szerint - a nyomozók 2009 nyári tanúkihallgatásán presszionálták, "a szájába adták a szavakat", megfenyegették, hogy "bezárják, ha nem elég együttműködő". Hónapokkal ezelőtt, a tárgyalássorozat kezdeti szakaszában, egy vádlott vonta vissza korábbi terhelő vallomását, arra hivatkozva, hogy kényszer hatása alatt vallott.

Az ügyészség szerint Budaházy György 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal állami szerveket kényszerítsen, az akkori szocialista-szabaddemokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket. A vádlottak az eljárás alatt jobbára tagadták a bűncselekmények elkövetését.

A Budaházy György és társai elleni perről szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.