Népszabadság: Tucatnyi kórházi telephely szűnik meg

Vágólapra másolva!
Nagy költözés és átalakítás előtt állnak a kórházak - írja a Népszabadság. A lap egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy tucatnyi kórházi épület ürülhet ki, telephelyek szűnhetnek meg, többségük értékes budai telken található.
Vágólapra másolva!

A fővárosi kórházak államosításával járó költöztetésre, telephelyek megszüntetésére költené az egészségügyi államtitkárság az E-Alap több mint 40 milliárdos többletét - írja a Népszabadság. A lap szerint tucatnyi kórházi telephely szűnhet meg.

A lap emlékeztetett: az OEP-kasszában augusztus végén a tervezettnél több mint 41 milliárddal kisebb a volt hiány, miután jóval kevesebbet költöttek táppénzre, és lényegesen több pénz folyt be egészségügyi hozzájárulásból és a gyógyszergyári befizetésekből is. Ezt a talált pénzt az egészségügyi államtitkárság a Semmelweis-terv végrehajtására szeretné fordítani - írta a lap a birtokába került kormányzati dokumentumra hivatkozva.

Mint írták, a terv szerint legalább tucatnyi kórházi épület ürülhet ki, telephelyek szűnhetnek meg - így a Honvédkórházhoz tartozó verőcei kórház is. A Népszabadság azt írja, hogy a több olyan telephely is van a listán, amely értékes budai telken található. Ezek között említi a lap a Budai Gyermekkórház, a Szent János Kórház és az Országos Korányi Tüdőgyógyintézet területeinek egyes részei.

A lap azt írja, hogy a fővárosban három éjjel-nappal működő sürgősségi centrumot alakítanának ki, Budán ez a Kútvölgyi és a János-kórház egyes részlegeiből alakulna, Pesten pedig a Honvédkórház, az Országos Baleseti Intézet és a MÁV-kórház osztályaiból állna össze.