Nem találtak bombát a Mammutban

Vágólapra másolva!
Bombariadó miatt  több órán át zárva volt a budai Mammut bevásárlóközpont mindkét egysége. A rendőrök átkutatták az épületeket, de nem találtak robbanószerkezetet.
Vágólapra másolva!

A budai Mammut bevásárlóközpont egyik egységében sem találtak robbanószerkezetet a rendőrök, miután egy telefonon érkezett bombariadó-bejelentés után átkutatták mindkét épületet - tájékoztatta az [origo]-t a BRFK sajtóügyelete.

Papp Judit sajtóderens elmondása szerint a rendőrségre fél kilenc körül érkezett a bejelntés, ezután az üzletközpont lezárták és átkutatták. Mivel bombát a tűzszerészek nem találtak, közveszéllyel való fenyegetés miatt indítanak egyelőre ismeretlen tettes ellen eljárást.

Az [origo] tudósítója kevéssel kilenc óra után jelentette, hogy fél tucat rendőrautó áll a lezárt, kiürített épület két oldalánál, miközben a bevásárlóközpontból kitessékelt emberek az utcán várakoznak.