A jövő tanévben sem emelkedne a tankönyvek maximált ára

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelettervezete szerint, ha mégis történne kismértékű emelés, akkor a jelenlegi, tanulónkénti 12 ezer forintos keret nem lenne elég a tankönyvárak állami kompenzálására.
Vágólapra másolva!

A jövő tanévben sem emelkednének az egyes tankönyvi kategóriákra vonatkozó árkorlátok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) rendeletmódosításának tervezete szerint. A Kormany.hu oldalon közzétett, jelenleg egyeztetés alatt álló javaslat rögzíti, hogy a kormány döntően az árkorlát szinten tartásával akadályozza meg a tankönyvárak emelkedését.

A megelőző tíz évben az oktatásért felelős miniszter minden év szeptember 30-ig közleményben tette közzé a tankönyvek maximált árát; 2010-től viszont már rendeletben kell ezt szabályozni. Az anyag rögzíti azt, hogy a 2012/2013-es tanévre vonatkozó közoktatási tankönyvárrendelet árkorlátjának alkalmazása az egyik feltétele annak, hogy egy tankönyvkiadó könyvei felkerülhessenek a közoktatási tankönyvjegyzékre.

Márpedig az éves költségvetési törvényben meghatározott, a tanulók ingyenes tankönyvellátásának támogatására megállapított, és az iskolafenntartók által igényelhető támogatás felhasználása csak a tankönyvjegyzékben szereplő tankönyvek esetén alkalmazható.

Kitér a dokumentum arra is, hogy ha a javaslatnak megfelelően az árkorlát nem változik, akkor ez a központi költségvetésre nincs hatással, nem nőnek számottevően a háztartások költségei, ugyanakkor a tankönyvkiadóknál a nyereség csökkenésére lehet számítani. A javaslat szerint, ha mégis történne kismértékű emelés, akkor - mivel az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaknak a tankönyveket biztosítani kell - a jelenlegi, tanulónkénti 12 ezer forintos keret nem lesz elég a tankönyvárak állami kompenzálására.