Rendkívüli frakcióülést tart Gyurcsány javaslatáról az MSZP-frakció

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc javaslatáról, de Gyurcsány Ferenc nélkül tárgyal csütörtök délben az MSZP-frakció. A volt miniszterelnök és platformja azt szeretné, hogy a képviselőcsoport tagjai erősíttessék meg mandátumukat az őket jelölő párttagokkal, pártszervezettel.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető az után kezdeményezte a rendkívüli frakcióülés összehívását, hogy - mint a Nol.hu megírta - Molnár Csaba, a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform alelnöke levélben azt kezdeményezte, hogy a listán képviselői helyet szerzett szocialista politikusok adják vissza mandátumukat a "megújulás jegyében", és annak fenntartásáról vagy megvonásáról, illetve új képviselő megbízásáról a párttagok dönthessenek.

Egy ilyen lépés szinte az egész MSZP-frakciót érintené, ugyanis az 58 fős képviselőcsoportból Szanyi Tiboron és Tóth Józsefen kívül senki nem szerzett egyéni mandátumot a 2010-es választásokon.

Mesterházy Attila pártelnök szerint a javaslat belső vitákhoz, személyi harcokhoz vezethet. Mint mondta, ha egy MSZP-s képviselő vissza akarja adni a mandátumát, megteheti, tudomásul fogják venni. Mesterházy Attila azonban jelezte, az MSZP-nek senki sem adhat ultimátumot, és ha Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve "a pártból való távozás forgatókönyve, akkor legyen, de minél gyorsabban".

A volt kormányfő erre úgy reagált: nem számít párt- vagy frakciószakadásra. Véleménye szerint javaslatuk az MSZP-nek, nem a frakciónak szól, ezért a kongresszusnak kell döntenie róla, a frakcióülés okafogyott, arra nem megy el.

A Magyar Nemzet kedden meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc és követői önállóan, új pártot létrehozva, de az MSZP-vel szorosan együttműködve, pártszövetségi rendszerben folytatnák a politizálást.

Az MSZP-frakció csütörtök délben rendkívüli ülést tart az ügyről, de Gyurcsány Ferenc korábban jelezte, hogy azon nem vesz részt.