Mind nagyobb szükség lesz az idősek munkájára Orbán szerint

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint az emberek egyre inkább titkolják az életkorukat, és egészségtelen módon felértékelődött a 16-30 év közötti életszakasz. A miniszterelnök az Idősügyi Tanács alakuló ülésén arról is beszélt, hogy mind nagyobb szükség lesz az idősek tapasztalata mellett azok munkájára is. Szerinte Európa számára az időskor problémája abban áll, hogy túl kevés gyerek születik, nem pedig abban, hogy az emberek hosszabb ideig élnek.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint át kell alakítani a magyar társadalom öregedéshez való viszonyát, ugyanis "a holnapot felélő fogyasztás világában" egészségtelen módon felértékelődött az emberi élet egy rövid, 16-30 év közötti szakasza, az élet többi része pedig leértékelődött. A miniszterelnök ezt hétfőn mondta az Idősügyi Tanács alakuló ülésén, ahol úgy fogalmazott: "minőségi időskori életre van szükségünk, nem pedig becsapós fiatalító kúrákra".

A kormányfő szerint "rosszul tesszük, amikor küzdünk az idősödés ellen, és rosszul tesszük, amikor minden eszközzel az örök ifjúság szérumát próbáljuk feltalálni". Úgy vélte, az Idősügyi Tanácsnak ezért dolga az is, hogy javaslatokat tegyen ennek a szemléletnek az átalakítására.

Orbán arról is beszélt, hogy azt a jelenséget, hogy a magyar emberek egyre tovább élnek, egyre hosszabb ideig kapnak nyugdíjat és vesznek igénybe egészségügyi ellátást, a kormány nem rossz, hanem jó hírnek tekinti. A baj az, hogy a magyarok még mindig rövidebb ideig élnek, mint a nyugati országok lakosai - tette hozzá, megjegyezve, Európa számára az időskor problémája abban áll, hogy túl kevés gyerek születik, nem pedig abban, hogy az emberek hosszabb ideig élnek.

Forrás: MTI/Beliczay László
Orbán Viktor kormányfő beszédet mond az Idősügyi Tanács alakuló ülésén, Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyi államtitkár és Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrásért felelős miniszter társaságában

Orbán arról is beszélt, hogy Magyarország megújulásában az idős emberekre is szükség lesz, a tudásukra, a tapasztalatukra, "és ne szégyelljük kimondani, egyre inkább szükségünk lesz még a munkájukra is" - hangsúlyozta.