Megütötte Novák Elődöt a Betyársereg vezetője

Vágólapra másolva!
A Jobbik parlamenti képviselője, Novák Előd szerint megütötte őt Tyirityán Zsolt, a Betyársereg nevű szervezet vezetője egy gyulai rendezvényen. Novák szerint az ütés után dulakodás alakult ki a Betyársereg tagjai és a rendezvény résztvevői között.
Vágólapra másolva!

Megütötte Tyirityán Zsolt, a magát Betyárseregnek nevező csoport vezetője egy szombati gyulai rendezvényen Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt - erősítette meg az MTI megkeresésére hétfő este az ellenzéki politikus. Az esetről először a Napi Ász című napilap számolt be.

A jobbikos politikus szerint szombaton a Jobbik elnöksége képviseletében Gyulán vett részt a Jobbikhoz több szálon kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén, ahol megjelent a Betyársereg mintegy tucatnyi tagja, köztük Tyirityán Zsolt is. Novák Előd szerint Tyirityán kérdőre vonta, hogy miért nevezi őt börtöntölteléknek. A jobbikos képviselő azt mondta: "a Jobbik belső fórumain" pusztán arról beszélt néhány alkalommal, hogy elítéli, amiért a betyárseregen belül "próbálják erénnyé tenni a börtönviseltséget".

Novák Előd szerint szombaton ugyanezt mondta el Tyirityán Zsoltnak, aki állítása szerint ezt követően arcon ütötte őt. A képviselő azt mondta, lerepült a szemüvege, és belülről felrepedt a szája. "Az ütést követően a közelben tartózkodók és a Betyársereg tagjai között rövid dulakodás alakult ki, egy résztvevőt a Betyársereg egyik tagja hasba ütött, neki elrepedt a bordája" - tette hozzá Novák Előd.

A jobbikos képviselő azt mondta, "házon belül" rendezték a kérdést. Azt mondta, a Jobbik elnöksége megtárgyalta a történteket, és megtette a szükséges lépéseket. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, Novák Előd nem kívánt részleteket elárulni, mindössze annyit mondott, hogy a Jobbik és a Betyársereg eddig sem voltak szövetségesek, pusztán "békés egymás mellett élés" jellemezte kapcsolatukat. De "ezután már ez sem lesz" - jegyezte meg.

A Betyársereg akkor vált ismerté, amikor több tagja is megjelent az etnikai konfliktusokkal terhelt Gyöngyöspatán. A szervezetről itt olvashat bővebben.