Szerződést bontott Stohl Andrással a Nemzeti Színház

Stohl Andrást elítélta a bíróság, tárgyalás
Vágólapra másolva!
A Bors című lap úgy tudja, a színész október 5-én vonul börtönbe. A jogerős bírósági ítélet után Alföldi Róbert igazgató azonnali hatállyal felmondott Stohl Andrásnak, a büntetés letöltése után azonban visszavárják.
Vágólapra másolva!

A tíz hónapos börtönbüntetésről szóló jogerős bírósági ítélet után a Nemzeti Színház igazgatója azonnali hatállyal felmondta Stohl András szerződését - írja a Bors. Alföldi Róbertet állami intézmény vezetőjeként jogszabályok kötelezték erre. A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a büntetésének a letöltése után visszavárják a Nemzeti Színházba Stohl Andrást, aki a Bors információi szerint október 5-én vonul be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, de a büntetését a tököli fiatalkorúak börtönében tölti majd le.

Stohl Andrást szeptember elején ítélte jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre a Pest Megyei Bíróság; az ittas vezetés miatt elítélt színész-műsorvezető csak a büntetés felének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A börtönbüntetésre ítélt Stohl András szerepét a Nemzeti Színház nyolc előadásában veszik át kollégái, az Úri muri című darabot pedig egyelőre nem tűzi műsorra a színház. A Nemzeti Színház honlapja szerint további két új előadásban szerepelne Stohl András, ám ezek bemutatóját eredetileg is az évad második felére tervezték.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Stohl András és Alföldi Róbert a bíróság előtt