Rutinos biztonsági őröket állít a metrólejárókhoz a BKV

BKV, ellenőrök, jegy, jegyellenőrök, tömegközlekedés, közterület fenntartók
Vágólapra másolva!
Jegyellenőri feladat ellátására keres 240 vagyonőrt a BKV, az erről szóló közbeszerzésen csak olyan cég pályázhat, amely legalább száz emberrel két éven át már végzett "utazási jogosultság ellenőrzést". A BKV szerint a biztonsági őrök a metrólejáróknál végzik majd a "beléptetést" és vigyáznak majd az utasok és az állomások biztonságára.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Értesítőben tett közzé múlt hétfőn ajánlattételi felhívást a BKV, amely jegyellenőröket keres. A pályázati kiírás szerint a feladat "jegyellenőrzési tevékenység folyamatos ellátása metró, HÉV, MFAV (kisföldalatti), valamint egyéb felszíni közösségi közlekedési járműveken napi 240 fő biztosításával", valamint "eseti jelleggel személy és vagyonőrzési tevékenység járműveken és megállóhelyeken".

A közbeszerzési kiírás érdekessége, hogy a BKV olyan céget keres, amely alapvetően vagyonőri háttérrel rendelkezik, tehát lényegében biztonsági őröket alkalmazna a feladatra. A kiírás szerint a szolgáltatás teljesítése képzettséghez van kötve, a leendő ellenőröknek egy 2005-ös törvény szabályainak kell megfelelniük, amely a a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet szabályozza.

A BKV szigorú követelményeket támaszt a pályázókkal szemben. Csak olyan cég pályázhat, amely megfelelő és érvényes minőségbiztosítással rendelkezik, van 24 órán át működő diszpécserközpontja. A legszigorúbb feltétel azonban az, hogy a pályázónak az elmúlt három év közül legalább kettőben, legalább száz emberrel és jelentős tapasztalattal kell rendelkeznie a jegyellenőrzés területén.

A BKV az [origo] megkeresésére közölte, az eddig is működő rendszert újítja meg, a kiírás a beléptetést végző biztonsági őri tevékenységre vonatkozik. "A klasszikus jegyellenőri tevékenységet - ahogy eddig is - a BKV saját munkavállalói körben fogja ellátni, hiszen pótdíjazást csak a jegyellenőrök végezhetnek, ellentétben a beléptetést végző biztonsági őrökkel."

A BKV szerint a nyertes pályázó cég biztonsági őreinek feladatai némileg bővülnek az eddigiekhez képest: az "utazási jogosultság ellenőrzésén" kívül ügyelniük kell az utasok biztonságára, az állomások személyzetének és az infrastruktúrának a biztonságára is.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A felhívásból az nem derül ki, hogy a BKV mennyit fizetne a szolgáltatásért, csak az, hogy a legolcsóbb ajánlat nyer. Viszont a pályázónak vállalnia kell a leendő ellenőrök oktatási és vizsgáztatási költségeit, ami egy 25 fős csoportnak alkalmanként 32 ezer forintba kerül. Emellett a cégnek kell biztosítania az ellenőrök számára az évszaknak megfelelő, a BKV-val egyeztetett külsejű formaruhát, hibás teljesítés esetén pedig a szolgáltató cég kötbért fizet, és másfél millió forintos biztosítékot is le kell tennie, az "elvárt magatartási szabályok be nem tartása esetére".

A BKV szerint képzésre azért van szükség, hogy az őrök megismerkedjenek "az érvényes jegy-és bérletfajtákkal, azok területi és időbeli korlátaival, a kedvezményekre jogosító dokumentumokkal és megjelenési formáikkal", és ebből vizsgázniuk is kell. A BKV közölte, a rendszer eddig is így működött.

A kiírás a nyelvtudást nem írja elő, az ellenőrök kilencven százalékának nem kell beszélnie semmilyen idegen nyelvet, és a fennmaradó tíz százaléknak is elég csak alapfokú nyelvtudással rendelkeznie.

A BKV-nak eddig biztonsági őröket a D-Sec Discrate Security Kft. biztosított, a céggel december végén jár le a BKV szerződése. A BKV hatályos szerződéseinek listáján szereplő biztonsági cég szerződése 4,6 milliárd forintos keretösszegről, és "a BKV Zrt. vonalain felszállás előtti jegyellenőrzésről" szól. A D-Sec Discrate Security Kft--vel már korábban, 2008-ban is szerződött a BKV, abban az évben összesen 1,2 milliárd forintot kaptak a feladatuk ellátására.