Népszabadság: Újra állami kézbe kerülne az influenza-oltóanyag előállítása

Vágólapra másolva!
"Erősen foglalkoztatja" az egészségügyi ágazat vezetőit, hogy hogyan lehetne ismét állami kézbe venni az influenza elleni védőoltások előállítását. A feladatot jelenleg ellátó Omninvest Kft.-vel 2019-ig szóló szerződése van az államnak.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi államtitkárság ismét állami kézbe szeretné venni az influenza-oltóanyag előállítását - írja a szerdai Népszabadság egy kormányzati dokumentumra hivatkozva. A lap felkereste Beneda Attilát, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnökét, aki elismerte, hogy az egészségügyi ágazat vezetőit "erősen foglalkoztatja", miként növelhetnék az állam szerepét a védőoltások hazai gyártásában és forgalmazásában.

Ha az államtitkárság elképzelése találkozik a kormány szándékaival, akkor alaposan föladják a leckét a jogászoknak: a legutolsó megkötött szerződés az Omninvest Kft. és az állam között 2019-ben jár le. Azt pedig, hogy ez a szerződés mit tartalmaz, hogyan bontható fel, csak nagyon szűk kör ismeri - írja a lap.

Falus Ferenc volt tiszti főorvos a Népszabadság kérdésére azt mondta, az állampolgárok biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy az influenza-oltóanyag gyártását kontrollálja az állam. A kellő felügyeletnek azonban nem feltétele, hogy az állam tulajdonos is legyen.

Az Omninvest nem kívánt reagálni a lap megkeresésére.