Útlezárásokat hoz a csütörtökön induló tüntetéssorozat

Vágólapra másolva!
Saját célkitűzése szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb szakszervezeti tüntetést akarja összehozni az a mintegy hetven szervezet, amelynek demonstrációsorozata csütörtökön kezdődik a budapesti Clark Ádám téren. A kormány intézkedései ellen meghirdetett tüntetéssorozat legnagyobb rendezvénye szombaton délután lesz a Kossuth téren, de már csütörtökön is forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Vágólapra másolva!

Határozatlan idejű ülősztrájkkal kezdődik csütörtök délután három órától a budapesti Clark Ádám téren a szakszervezetek tüntetéssorozata. A csütörtökön kezdődő demonstrációt a szakszervezetek az 1944-es normandiai partraszállásra utalva D-Day néven emlegetik. A szervezők arra szólították fel a D-Day résztvevőit, hogy "túlélőfelszerelést", esőkabátot, hálózsákot, hideg élelmet, gyertyát vigyenek magukkal.

Pénteken este a Nagy Imre-szobornál az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület szervez "Társadalmi Kerekasztal beszélgetést". A szakszervezeti tüntetéssorozat legnagyobb rendezvénye szombaton lesz az Országház előtt, a Kossuth téren. A tüntetések szervezői részben azok a rendvédelmi szakszervezeti vezetők, akik a tavaszi és nyári tüntetéssorozatoknak is a vezéralakjai voltak, de több mint hetven szakszervezet és civil szervezet csatlakozott hozzájuk, hogy tiltakozzanak a kormány által tervezett, a munkavállalókat érintő intézkedések ellen (a tüntető szervezetekről itt olvashat).

A szervezők célja, hogy a rendszerváltás óta a legnagyobb szakszervezeti megmozdulást hozzák össze. "Fontos, hogy minden ember, aki eljön az október 1-jei tüntetésre, hozzon magával még két embert és egy üres narancslés papírdobozt!" - utalnak a szervezők a felhívásában a Fidesz egyik korábbi jelszavára (Mindenki hozzon magával még egy embert!), illetve a kormánypárt jelképére, a narancsra.

Korábban a rendőrség megtiltotta, hogy a szakszervezetek négy napra színpadot állítsanak az Alagút elé, és ezt a bíróság is jóváhagyta, arra hivatkozva, hogy ez teljesen ellehetetlenítené a közlekedést. A szervezők azonban új bejelentést tettek, és a rendőrség tudomásul vette, hogy csütörtökön háromszáz, pénteken pedig ötszáz ember demonstrálhat a Clark Ádám tér járdáján és a budavári sikló előtt, de az úttesten nem tüntethetnek.

A rendőrség - a közlekedés akadályozására hivatkozva - megtiltotta a Kossuth téri tüntetést, illetve a Várat és a Széll Kálmán teret is érintő felvonulást is. A bíróság azonban ezekben az esetekben a szakszervezeteknek adott igazat. A szakszervezetek felhívása szerint a szombati tüntetés után, vasárnap reggeltől az ország különböző helyszínein félpályás útlezárások kezdődnek. Pécs határában, a 6-os úton ugyanakkor már csütörtökön félpályás útlezárással tiltakoztak a "D-Day Operatív Törzs" tagjai.

Forgalmi korlátozások

A BRFK tájékoztatása szerint a demonstrációk miatt szerda estétől vasárnap estig tilos megállni a Clark Ádám téren, az Alagút melletti taxiállomáson. Egészen október 9-ig megállási tilalom van érvényben a Pauler utca mindkét oldalán, a Mikó utcában a Pauler utca és az Attila út között, illetve a pesti alsó rakparton, a Lánchíd két oldalán lévő parkolóban.

Péntek estétől szombat éjfélig tilos lesz parkolni a Kossuth téren, a Szalay, az Alkotmány és Akadémia utcákban, a Széchenyi rakparton, a Pesti alsó rakparton a Garibaldi utcai lehajtó és a Margit híd között, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úton az Andrássy út és az Alkotmány utca között.