Közel 20 millió forint értékű marihuánát találtak egy vadkenderültetvényen Tiszabábolna határában hétfőn. Egy férfit őrizetbe vettek, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Vadkenderültetvényekre bukkantak egy bejelentés alapján a rendőrök Tiszabábolna külterületén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Gaskó Bertalan elmondta: a mezőkövesdi rendőrök Tiszabábolna község külterületén, a Tisza-gáttól nem messze található erdős, bokros területen, egymás mellett két vadkenderültetvényre bukkantak. A nyomozók a helyszínen őrizetbe vettek egy poroszlói férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A szóvivő közölte: Az ültetvényen termesztett kábítószer értéke akár 20 millió forint is lehet. A rendőrök 37 kifejlett növényt találtak, amelyek közül némelyik magassága a három métert is elérte. A szemle során jelenlévő botanikus szaktanácsadó megállapította, hogy a növények a cannabis nemzetség "női egyedei", amelyek általában nem nőnek meg ekkorára - tette hozzá Gaskó Bertalan. A szóvivő közölte, hogy a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a poroszlói férfi.