Álszámlálóbiztosok bukkantak fel Vácon

Vágólapra másolva!
Vác jegyzője szerint vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére készülnek azok, akik a népszámlálásra hivatkozva számlálóbiztosként járják a várost.
Vágólapra másolva!

Több olyan ember is felbukkant Vácott, aki a polgármesteri hivatal információi szerint számlálóbiztosnak adja ki magát, és így próbál lakásokba bejutni vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének szándékával, ezért fokozott óvatosságra intik a lakosságot - tájékoztatott a város jegyzője kedden. Maruszki Gábor hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal információi szerint az álszámlálóbiztosok egyes embereknek, illetve családoknak is felajánlották "segítségüket", ezért nagyon fontos, hogy mindenki csak akkor engedje be a lakásába a kérdezőbiztost, ha már meggyőződött arról, hogy valóban a hivatal megbízottjáról van szó.

Felhívta a figyelmet arra, hogy minden számlálóbiztos kék színű egyéni azonosítókártyával rendelkezik, ezen a neve, az azonosítószáma és - ez esetben - Vác város jegyzőjének az aláírása szerepel. A számlálóbiztosi igazolvány egy másik, fényképes igazolvánnyal - például személyi igazolvánnyal, jogosítvánnyal - együtt érvényes, ezeket kérésre szintén kötelesek felmutatni a lakásba bekopogtató hivatali megbízottak. Minden számlálóbiztos magánál tartja a megbízási szerződését is, ezen szintén a jegyző aláírása és hivatalos pecsétje szerepel - tette hozzá Maruszki Gábor.