Ötvenezer forintra büntethetik a népszámlálást szabotálókat

népszámlálás, 2011, Falatovics Lászlóné kérdőívekkel teli dobozt hoz egy kérdezőbiztosnak Nyíregyházán
Vágólapra másolva!
Elsumákolni nem lehet a népszámlálást, de csak azt büntetik meg, aki kerek perec megmondja, hogy nem hajlandó kitölteni a kérdőívet. Az ellenállók 50 ezer forintot is fizethetnek a szabálysértésért, a többieknek addig járnak a nyakukra a biztosok, amíg nem válaszolnak.
Vágólapra másolva!

Akár ötvenezer forint büntetéssel sújtható, aki nem hajlandó kitölteni az október elsején indult népszámlálás kérdőíveit. A szabálysértésekről szóló 218/1999. kormányrendelet 31.B paragrafusa ekkora összeget határoz meg annak megbüntetésére, aki "a szabályszerűen elrendelt statisztikai adatszolgáltatást nem, vagy nem az előírt határidőben teljesíti".

Ezt a rendeletet azonban csak azokkal szemben alkalmazzák, akik nyíltak kijelentik, hogy nem hajlandók kitölteni a kérdőívet - mondta az [origo]-nak Virág Eszter, statisztikai tanácsadó, a népszámlálás szóvivője. A szóvivő szerint ebben az esetben a számlálóbiztos jelzi a jegyzőnek az esetet, és a jegyző indítja meg a szabálysértési eljárást. Remélik, hogy nagyon kevesen lesznek ilyenek - mondta.

Mindenki máshoz addig járnak vissza a számlálóbiztosok, amíg nem válaszolnak a kötelező kérdésekre. A népszámlálást törvény írja elő, azon mindenkinek kötelező részt venni - mondta Virág. Azokra a kérdésekre, amelyek a vallásra, az anyanyelvre a nemzeti hovatartozásra, az egészségi állapotra vagy a fogyatékosságra vonatkoznak, nem kötelező válaszolni. Akik úgy döntenek, erről nem számolnak be, azokat nem sújtja semmilyen retorzió - mondta Virág Eszter.

Elsumákolni sem lehet a részvételt. Aki arra játszana, hogy a kérdezőbiztosnak azt mondja, az interneten tölti ki, de ezt október 16-ig nem teszi meg, ahhoz is visszamennek október végéig. Nem kell azonban aggódnia annak, aki október 30-ig valamilyen okból nem tudja kitölteni az íveket. A KSH november 1. és 8. között tart még egy pótösszeírást.