Nem zárja ki egy új párt alapítását Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerint novemberig eldől, hogy alapít-e új pártot a Demokratikus Koalíció Platform. A volt miniszterelnök úgy véli, hogy sokan azok közül, akik már nem választanák az MSZP-t, támogatják a platformot.
Vágólapra másolva!

MSZP aktív tagsága olyan irányú változást akar, mint amelyet a Demokratikus Koalíció Platform (DKP) képvisel - mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Tolna megyei Tamásiban.

"A DKP fő erényének azt tartom, hogy sokan, akik a mai politikai pártok közül nem szívesen választanak bennünket sem, a platform támogatói lettek" - jelentette ki a volt kormányfő, az MSZP-n belül működő DKP vezetője a politikai fórumát megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette: van egy jelentős, nem párttag, hozzájuk közel álló kör, amely csatlakozna a platformhoz.

A DKP körüli vitákról szólva azt mondta: "én egy nyugatos, polgári, józan, mérsékelt politikát szeretnék a centrumtól jobbra és balra, populizmus és luxuslimuzinozás nélkül; sokan nem ezt szeretnék".

A novemberi kongresszusig kiderül, lesz-e új párt

Új párt alapítására vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: ma még az a szándék, hogy megpróbáljanak "okos megállapodásokat" létrehozni, de a vitákból kiindulva semmi nem zárható ki. A novemberi kongresszusig mindez ki fog derülni - jegyezte meg. Gyurcsányék esetleges távozásáról itt olvashat bővebben.

A szocialista politikus az általa szorgalmazott ellenzéki összefogásról azt mondta: a Fidesszel szemben akkor lehet győzni, ha az egyéni választókerületekben az ellenzéki oldalon egy jelölt lesz. A választás előtt meg kell állapodni egy demokratikus ellenzéki koalícióban, amire ma még mindenki azt mondaná, hogy nem lehetséges - fűzte hozzá.

A most benyújtott költségvetésről a volt kormányfő kijelentette: az "az Orbán-Matolcsy-féle gazdaságpolitika tévedésének beismerése". Gyurcsány Ferenc tisztességesebbnek nevezte a 300 forintos vizitdíjat az egészségügyi hozzájárulás javasolt, egyszázalékos emelésénél, ami a minimálbér esetében 900 forintot jelent havonta.