Megkötött kézzel költhetnek csak az önkormányzatok

Vágólapra másolva!
Az eddigieknél jobban követni akarja az önkormányzatok által felhasznált pénz útját a kormány - ez derül ki a 2012-es költségvetés tervezetéből. Bizonyos támogatásokat csak célhoz kötötten lehet ezentúl felhasználni, egyes önkormányzati pénzforrások pedig elapadnak jövőre. Közbiztonságra több pénzt ígér a kormány, de a tervezetből nem derül ki, mennyit szán erre. A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos adósságának átvállalása viszont kimaradt a tervezetből.
Vágólapra másolva!

"Csaknem 3200 milliárd forintból gazdálkodhatnak jövőre a helyi önkormányzatok, amihez a központi költségvetés - állami támogatás és helyben maradó személyi jövedelemadó révén - 1140 milliárd forintot biztosít" - ez, a tavalyival csaknem megegyező összegeket tartalmazó szöveg nyitja a 2012-es költségvetés pénteken benyújtott tervezetében az önkormányzatok támogatásáról szóló fejezetet. Az összegek nagyságrendileg megegyeznek a 2011-essel (idén 3100 milliárd forint jutott a helyhatóságoknak, 1130 milliárdnyi központi kiegészítéssel).

Az önkormányzatoknak jutó pénz összetétele ugyanakkor sokat változik az ideihez képest. A Széll Kálmán-tervvel összefüggésben, illetve tavaly óta végrehajtott törvénymódosítások miatt számos ponton elvon, más területeken viszont új forrásokat rendel az önkormányzatokhoz a tervezet. Az eddigi gáz- és távhőtámogatást felváltó lakásfenntartási támogatásokra például az igénybevevők várhatóan megugró száma miatt plusz 26,5 milliárd forintos többletforrást biztosít, az eddig kötelezően ellátandó utcai szociális munkához viszont már nincsen normatív keret elkülönítve, a települések ezentúl a NEFMI-től, pályázat útján igényelhetnek hozzá támogatást.

Nem lehet bármire elkölteni a pénzt

A korábban számos településen többször előforduló, idén nyáron a Pest megyei önkormányzatnál kicsúcsosodó gyermekétkeztetési és tankönyvellátási problémák miatt a tervezet szerint már kötött - vagyis csak az adott célra felhasználható - támogatásként jelenik meg az étkeztetéshez és tankönyvellátáshoz kapcsolódó normatíva. A szigorítást információink szerint a tanévkezdéskor tapasztalt tankönyv-problémák miatt Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár vetette fel a Fidesz és a KDNP hajdúszoboszlói szeptemberi frakcióülésén, annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő többé, hogy a nevesített célok helyett másra - bérekre vagy költségvetési hiányuk befoltozásra - használják a kapott támogatásokat.

2012-től viszont a közbiztonság javítását szolgáló fejlesztésekre is kapnak majd támogatást a települések, ám hogy mennyit, az számszerűen nem szerepel sem a javaslatban, sem a mellékletekben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által 2011. január 1-jétől beszedett illetékbevételek 50 százaléka a központi költségvetést, 50 százaléka pedig a fővárosi, a megyei, illetve a megyei jogú városi önkormányzatokat illeti meg. Az illetékbevételekből a kormány tervei szerint az idei összeg többszöröse folyhat be, mivel több illetéket megemelnének a költségvetési tervezet szerint. Átvariálják például a gépjármű megvételekor fizetendő illeték alapját (részletek itt).

Kimaradt a tervből az átvett adósság

A kormány két hete jóváhagyta, hogy jövő év január elsejétől az állam vegye át az eddig megyei önkormányzatok által fenntartott intézményeket. Az átadással nemcsak az intézmények és teljes - összesen 180 milliárdos - adósságállományuk kerül az államhoz, de a működtetésükhöz kellő források tekintélyes része is.

Ennek ellenére ez a változás a költségvetési tervezetben nem jelenik meg, a támogatásokat összesítő táblázatban semmi, a szövegben pedig csak egy megjegyzés utal rá, hogy az átalakítás miatt a megyei önkormányzatok állami támogatását és potenciális illetékbevételét is magában foglaló 1140 milliárd egy része "a költségvetési törvényjavaslat parlamenti vitájában várhatóan átcsoportosításra kerül a költségvetés megfelelő központi fejezeteibe".

Ezt "teljesen normálisnak" nevezte az [origo]-nak több, a költségvetés előkészítésére rálátó kormányzati forrás. "A költségvetést már rég összeállították az NGM-ben, mire mi meghoztuk a döntést, hogy mindent államosítunk" - mondta egyikük, hozzátéve, hogy több más olyan pontja is van a törvényjavaslatnak, amelyet egyéni képviselői vagy bizottsági módosító indítvánnyal korrigálni kell a végszavazás előtt.

A tervezet szerint nyolcmilliárd forinttal csökkentené a tervezet az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhiki) önkormányzatok támogatását is. Ezt a javaslat szerint szintén a megyei intézmények átvétele teszi lehetővé, mivel az önkihi alapját a jövőben már nem terheli a megyei intézmények működési forráshiányának finanszírozása.