Ittas rendőr karambolozott Jászberényben

Vágólapra másolva!
Szolgálaton kívüli rendőr okozott közúti balesetet az elmúlt hétvégén Jászberényben. A gyanú szerint ittasan vezetett, a gépkocsiban ülő utas súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

Egy szolgálaton kívüli rendőr őrmester október 1-jén késő este Jászberényben, egy kanyarnál elvesztette uralmát az általa vezetett gépkocsi felett, a jármű kisodródott az útpadkára, ott nekiütközött egy jelzőtáblának, egy díszfának, majd az autót egy lakóház téglakerítése állította meg. Az ütközés következtében a gépjármű utasa súlyosan megsérült, bordatörést szenvedett.

Az elsődleges adatok szerint a sofőr enyhén ittas volt, az ittasság tényleges mértékét a vér- és vizeletvizsgálat alapján az igazságügyi orvos szakértő fogja megállapítani. A rendőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták.

A sofőrt súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsítják. A nyomozás e bűncselekmény miatt indult meg, az eljárást a Szolnoki Nyomozó Ügyészség folytatja le - tette hozzá a sajtószóvivő.