Egy szatyornyi helyet sem hagyna a hajléktalanoknak Józsefváros

2011.10.06. 11:27

Tizenöt millió forint plusz forrást csoportosít át a VIII. kerületi önkormányzat, hogy folytatni tudja a kerületi hajléktalanokkal szemben megkezdett intézkedéseket. A pénzre azért van szükség, hogy a frissen megnyitott szabálysértési iroda napi 24 órában működhessen. A helyi polgármester azt is szeretné elérni, hogy a kerületben meg lehessen majd büntetni azt, aki kukákban turkál, bármilyen formában koldul, közterületen alszik vagy lepakolja a cuccait.

Csütörtök délutáni ülésén szavaz a józsefvárosi képviselő-testület Kocsis Máté polgármester javaslatáról, amely plusz forrást - csak személyi kiadásokra 15 millió forintot - biztosítana a kerületi hajléktalanokat érintő "közrendvédelmi akcióra". Erre azért van szükség, hogy az újonnan megnyitott Víg utcai szabálysértési iroda - ahová a múlt hét óta naponta több tucat hajléktalant visznek be a rendőrök és közterület-felügyelők - napi 24 órában tudjon működni. A kerület véglegesíteni akarja az iroda működését, és öt fővel megnövelni az ügyintézők létszámát.

Szabálysértési ügyintézés éjjel-nappal

A csütörtöki kerületi testületi ülésre benyújtott javaslatból kiderül, hogy a "közrendvédelmi akció" jelentős munkaterhet ró az érintett szervezetekre - a szabálysértési irodában dolgozókra, a kerületi kapitányság rendőreire és a közterület-felügyelőkre is. A "fedezet biztosítása kerületi közrendvédelmi akció céljára" című javaslat szerint "szükséges a közterületek rendjének fokozott ellenőrzése, a jogszabályok megsértőivel szembeni azonnali hatósági fellépés", márpedig ez a feladat "összehangolt, napi 24 órás együttműködést igényel" a közterület-felügyelet, a helyi rendőrség és a polgármesteri hivatal között.

A hivatal szeptember 26-án a feladat ellátása céljából átmenetileg kihelyezett szabálysértési irodát nyitott a Déri Miksa és a Víg utca sarkán, "ezzel napi 24 órán át biztosítva, hogy az előállított személyekkel szemben azonnal le lehessen folytatni a szabálysértési eljárást". A polgármester azt javasolja, hogy erre a feladatra a rendőrség, a közterület-felügyelet, és a hivatal is kapjon egyszeri 5-5 millió forintos támogatást. Az összeget részben kerületi épületek bérlőinek fizetendő megváltásra félretett pénzből csoportosítják át.

A javalat másik részéből kiderül, hogy a polgármester hosszú távon is így szeretné tovább működtetni a rendszert. Jelenleg ugyanis a feladat 15-20 hivatali köztisztviselőnek jelent többletmunkát, nekik mostanában plusz műszakot, éjszakázást kell vállalniuk, de "ez a megoldás hosszú távon nem tartható". Ezért Kocsis Máté javasolja, hogy az ideiglenesen kihelyezett szabálysértési irodát véglegesítsék, és az ezentúl is a hét minden napján 24 órán át működjön. Ehhez legalább 8 emberre van szükség, akik 12 órában egymást váltva dolgoznának. "A megfelelő személyi állomány biztosítása 3 fő kinevezett hivatali ügyintéző áthelyezésével, és további 5 új szabálysértési ügyintézői álláshely létrehozásával" oldható meg a javaslat szerint.

A polgármester ezért azt kéri, a képviselők szavazzák meg a hivatali létszám megemelését öt fővel. Ez az idén 3,2 millió, jövőre összesen 22,2 millió forint bérköltséget jelentene. További költség az iroda fenntartása, ez az év hátralévő részére 4,5 millió forint költséggel jár majd.

Tilos lesz koldulni, kukázni, vagy szatyrokat lepakolni

A csütörtöki napirendben további két, hajléktalanokat érintő előterjesztés is szerepel, ezeket is Kocsis Máté polgármester nyújtotta be. Az egyik javaslat lényegében mindenért büntethetővé tenné a hajléktalanokat: megtiltaná például nem csak a kukák felborítását, de elmozdítását, vagy "rendeltetéstől eltérő" használatát is.

Fotó: Mudra László [origo]
Üldögélésért is vittek már a szabálysértési irodára hajléktalanokat a VIII. kerületben

Egy másik pont minden közterületen megtiltaná a koldulás lényegében minden formáját. Azokon a tereken, ahol eddig jellemzően sok hajléktalan töltötte az idejét, megtiltanák a dohányzást is: például a Mátyás téren, a volt Köztársaság téren, a Kálvária téren. Ha a javaslatot elfogadják, nem csak azt lehet majd megbüntetni, aki az utcán alszik, vagyis aki a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használja, hanem azt is, aki "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságokat közterületen tárolja".

A helyi hajléktalanokon segítene a kerület

A harmadik benyújtott előterjesztés a "javaslat a józsefvárosi lakhatási, életviteli, lelkisegélynyújtási, egzisztenciateremtési közösségi porgram elfogadására" címet viseli. A javaslat szerint a cél "a hajléktalanságból kivezető út megteremtése, lakhatási lehetőség fokozatos biztosítása, a hajléktalanok számára visszailleszkedés a munka világába".

A javaslat szerint azoknak a hajléktalanoknak fog segítséget nyújtani ez a program, akik bizonyítani tudják, hogy a Józsefvárosban váltak hajléktalanná. A meghatározás szerint csak azoknak szól, akik "hajléktalanná válásukat megelőzően legalább öt évig igazolható VIII. kerületi állandó otthonnal, lakcímmel rendelkeztek". A program részleteinek kidolgozását munkacsoport kezdte meg, a véglegesítés előtt szükség van arra is, hogy a kerület felmérje, hány hajléktalant érinthet a program - derül ki az előterjesztésből.

A képviselő-testületi ülés előtt és este is tüntetés lesz a hajléktalanprobléma józsefvárosi kezelése ellen. Az ülés előtt fél órával kezdődik egy demonstráció, amelyen egy "Börtön helyett lakhatást!" című "állampolgári kiáltványt" olvasnak majd fel a szervezők. Este hatkor - és pénteken is - a Város Mindenkié hajléktalanokat védő szervezet tart demonstrációt az akciók ellen.

Rászálltak a hajléktalanokra a kerületben
Mint arról az [origo] beszámolt, egy hete rászálltak a VIII. kerületi hajléktalanokra, miután a kerület vezetése kampányt hirdetett az utcán élők ellen, a közrend helyreállítására hivatkozva. Az akció a kerületi népszavazás után kezdődött, amelyben a helyi lakosokat többek között arról kérdezték, hogy egyetértenek-e a kukázás és a közterüeleten alvás tilalmával. A voksoláson nagyon kevesen vettek részt, de a szavazók nagy többsége a hajléktalanok életterének szűkítése mellett szavazott. Az [origo]-nak több hajléktalan is azt mondta, az elmúlt napokban többször is bevitték őket a néha durván viselkedő rendőrök, és többen állították, hogy a rendőrök azt tanácsolták nekik, menjenek a szomszédos kerületekbe, ott nem fogják piszkálni őket.
A megkérdezett hajléktalanok elmondása szerint a rendőrök akkor vitték be őket, amikor elbóbiskoltak, vagy ledőltek aludni egy padra, de a Város Mindenkié hajléktalanokat védő szervezet szerint cigaretta csikk eldobásáért is került már hajléktalan a szabálysértési irodára, egy kerületi blog birtokába jutott dokumentum szerint pedig egy hajléktalant azért vittek be, mert "több társával együtt a kövön üldögélt". Az [origo]-nak nyilatkozó hajléktalanok szerint általában az történik, hogy összegyűjtik őket és beviszik a szabálysértési irodára, ott órákon át ülniük kell, majd megszületik a határozat a szabálysértésről, a hajléktalanok figyelmeztetést kapnak, majd elengedik őket (további részleteket ebben a riportban talál).



KAPCSOLÓDÓ CIKK