"Elég súlyos dologgal vádolják" - riport a nagyrédei plébános felfüggesztéséről

2011.10.08. 8:54

Több helyi is szomorú és visszavárja a nagyrédei plébánost, akit múlt héten tiltottak el a papi tevékenységtől egy külső bejelentés miatt. Az egyházmegye nem árul el részleteket, de állítólag a ministránsokkal függ össze a vád. Egy közelben élő pap szerint a "nemzetközi helyzet" miatt már a gyanú esetén is radikális eszközökhöz nyúl az egyházi vezetés.

A helyi képviselő-testület és a polgármester a téma péntek délelőtt a Heves megyei Nagyréde egyik presszójában, a Peppínó sörözőben. A kocsmáros, a játékgépező férfi és az egyik vendég azonban hamarosan témát vált, és a falu plébánosáról, a hivatalából múlt héten felfüggesztett plébánosról kezdenek beszélgetni. Láthatóan nem tudták hová tenni a pap ügyét, és abban sem voltak biztosak, hogy miért hagyta el a települést, így csak találgatták az okokat.

Az egri érsek egy csütörtökön nyilvánosságra hozott közlemény szerint minden papi tevékenység gyakorlásától eltiltotta a nagyrédei plébánost. Az Egri Főegyházmegye szerint a közelmúltban olyan bejelentés érkezett a nagyrédei plébános ellen, amely haladéktalan intézkedést tett szükségessé. Az egyházmegye tudatta azt is: ha a bejelentés megalapozottnak bizonyul, akkor az Apostoli Szentszéknél kezdeményezi a plébános papságból való végleges elbocsátását. Az [origo] pénteken megkereste az egyházmegyét, ahol azt mondták, hogy jelenleg vizsgálat zajlik, és a csütörtökön kiadott közleményükön kívül nem kívánnak bővebb tájékoztatást adni.

A Heol.hu Heves megyei hírportál szerint a döntést a vasárnapi szentmisén hirdették ki a templomban, és a lelkipásztor már el is költözött a településről. Az újság úgy fogalmazott: "a Nagyrédén terjedő híresztelések szerint Zoltán atyával szemben a ministránsokkal kapcsolatban indított vizsgálatot az egyházmegyei főhatóság". Az újság telefonon elérte az állítólag Egerbe költözött papot, ám ő csak annyit erősített meg, hogy megkezdődött a vizsgálat, és annak eredményét tudomásul fogja venni.

Nem szerette a persely csörgését

A plébánia pénteken valóban üresnek tűnt. A csengetésre senki sem válaszolt, pedig egy felirat szerint ügyfélfogadási idő lenne. A templom szintén zárva volt, de a sekrestyés úgy tájékoztatott, hogy csak aznap, ugyanis a plébános távollétében is egész héten nyitva volt. "Három éve dolgozom vele, és nincs rossz tapasztalatom" - mondta az [origo]-nak Juhász Józsefné. Szerinte a plébános mindig betartotta a szabályokat, és még egy "egyszerű terítőcserét" is megbeszélt vele.

"Mindig arra biztatott, hogy ha megdobnak kővel, akkor dobd vissza kaláccsal" - mondta a sekrestyés. Juhászné nem tudott biztosat mondani a plébánost ért vádakról, szerinte a faluban mindenki csak "találgat". Azt is hozzátette, hogy a plébánián 26 ministráns van, és nem gondolja, hogy a plébános szigorú volt velük, bár azért "ha hangoskodtak, akkor szólt".

Fotó: Mudra László [origo]
A plébánia az ügyfélfogadási idő ellenére is üres volt

"Szomorúsággal vették tudomásul a dolgot" - mondta az [origo]-nak a helyiek reakciójáról Mándy Zoltán, a közelben lévő Hort plébánosa. Az egyházmegye Mándyt jelölte ki a helyi plébános helyettesítésére, így a vasárnapi misét, ahol bejelentették Juhász felfüggesztését, szintén Mándy celebrálta. Arra a kérdésre, hogy pontosan mivel vádolják a nagyrédei plébánost, Mándy azt mondta, hogy nem tudja, mivel "direkt" nem kérdezett rá, nehogy pletyka kerekedjen belőle.

"Itt-ott pici mendemondák terjednek" - mondta, és felemlegette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Juhász ellen a ministránsokkal kapcsolatban indult vizsgálat. Mándy valószínűnek tartotta, hogy "egy ilyen dolog merült fel", de nem részletezte, mit ért ez alatt. Azt is hozzátette, az az egyház gyakorlata, főleg "a nemzetközi helyzet miatt", hogy ha "ennek akármilyen gyanúja felmerül", arra radikális intézkedésekkel válaszolnak. A "nemzetközi helyzettel" minden bizonnyal arra utalt, hogy az utóbbi években számos vizsgálat több országban tárt fel olyan eseteket, amikor katolikus papok molesztálták a rájuk bízott gyerekeket.

Tavasszal terjedt egy pletyka - hangzott el délelőtt a Peppínó sörözőben. A beszélgetők azt mondták, már akkor megkezdődtek a sötét okokról zajló találgatások, amikor az atya elutazott a faluból egy időre, de aztán kiderült, hogy csak zarándokútra ment. A helyiek nevetve mesélték ezt a történetet, többen azonban a pappal kapcsolatos sérelmeiket is felemlegették. Egyikük szerint a plébános megszólta azért, mert nem volt egyházi esküvője, egy másik szerint pedig sohasem szerette "ha csörög a persely mise közben". Ez az egyik vendég szerint azt jelentette, hogy "papírpénzt vár".

Fotó: Mudra László [origo]

"Elég súlyos dologgal vádolják"

"Jó fej volt" - mondta az [origo]-nak egy nagyrédei ministráns fiatal. Az iskola előtt kora délután összeverődött gyerekek közül többen ministrálnak a plébánián. "Értett a gyerekek nyelvén" - mondta az egyikük. Szerintük a plébános biliárd- és csocsóasztalt is szerzett, mise előtt egy órával pedig oda lehetett menni játszani.

"Gyerekek, csak jót mondjatok az atyáról" - szólt közbe a beszélgetést meghallva két idős nő, akik szintén "visszavárják" a plébánost. Egyikük azt mondta, hogy az unokája sírva jött haza, amikor hallott a plébános távozásáról.

Fotó: Mudra László [origo]
A fiatalok szerint a plébános "jó fej"

"Ilyet pap még nem csinált itt: kirándulni vitte őket, programokat szervezett" - mondta nem sokkal később egy már idősebb ministráns édesanyja, Deme Istvánné. Szerinte a plébános felkarolta a fiatalokat, odafigyelt rájuk, és például az ő fia is olyan középiskolába jár most, amelyet a pap ajánlott neki. Deme szerinte a plébános ugyan megkövetelte a fegyelmet, de nem nevezné szigorúnak, hanem inkább következetesnek. "A linkséget, meg ilyesmit nem szereti" - tette hozzá.

A 38 éves pap 2006 óta végezte a lelkipásztori teendőket, és három településen - Nagyréde, Gyöngyösoroszi és Gyöngyössolymos - látott el szolgálatot. "Elég súlyos dologgal vádolják" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő, Gyöngyösorosziban élő nő, aki állítása szerint tagja a helyi egyházközösségi képviselő-testületnek is. Azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy mivel vádolják a papot, de szerinte ezzel "elvágták egy életre", mert még ha máshová is megy ezután, "akkor is tudni fogják róla, hogy ő volt az".

"Ő ilyet nem tesz" - vágott közbe a nő fiatal gyereke, aki szintén ministráns a templomban. A nő szerint a plébános karakán, szigorú ember volt, aki ragaszkodott a szabályokhoz, de "millió programot csinált". Összejövetelt rendezett például a születésnapján, és arra meghívta a fiatalokat is. "Nagy veszteség lesz a gyerekeknek" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK