Ellehetetleníthetik az oktatást a szerződéskötési tilalmak a rektorok szerint

2011.10.10. 15:39

A költségvetés egyensúlyát biztosító kormányrendelet hatálybalépése előtt a felsőoktatási intézmények már összeállították az egyes kurzusok tanrendjét. A Magyar Rektori Konferencia szerint éppen emiatt a szeptemberben kezdődött tanulmányi félévet is ellehetetleníti a határozat azon rendelkezése, amely többek között megtiltaná a szerződéskötést külsős óraadó tanárokkal.

Levélben fordult Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz a Magyar Rektori Konferencia (MRK): a szervezet aggályosnak tartja az előírt, szigorú maradványtartási elvárást, és arra hívja fel a figyelmet, hogy már rövid távon is jelentős gondot okoznak az állami felsőoktatási intézményeknek az idei költségvetés egyensúlyát megteremtő kormányhatározatban rögzített szerződéskötési és beszerzési tilalmak. A dokumentumot eljuttatták Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is.

A szervezet honlapján közzétett levél szerint a kormányhatározat hatálybalépése előtt hirdették meg a különböző kurzusokat, és állították össze azok tanrendjét, ezzel az intézmények előzetesen kötelezettséget vállaltak az adott oktatási program megvalósítására. A kurzusokat részben megbízási szerződések keretében, külsős óraadók alkalmazásával kívánták megvalósítani. A rendelkezés alapján azonban a jelenlegi tanulmányi félév teljesítése is lehetetlenné válik, hiszen az oktatási intézmények nem köthetnek szerződést a szerződés alapján foglalkoztatott óraadó oktatókkal. Ellehetetlenül az oktatás más lényeges szereplőinek (például külső konzulensek, külső vizsgaszemélyzet) bevonása úgy, hogy a félév kezdetekor nem volt ismert, hogy később ez már tiltott lenne.

A beszerzési tilalomra szintén nem lehet felkészülni a rektorok szerint az egyes szerződések megkötésekor. A gyakorlatigényes képzések esetében az informatikai beszerzések tiltása a mindennapi üzemszerű működés ellehetetlenülését okozza. A gyakorlatigényes oktatási tevékenység az orvosi, műszaki, gazdaságtudományi képzési területeken szinte kizárólag informatikai eszközökkel, illetve azok által vezérelt berendezéseken, műszereken folyik.

A szervezet aggályosnak tartja az előírt, szigorú maradványtartási elvárást. Felidézték, hogy a kormányhatározat alapján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az intézmények számára a 2010 végén teljesített maradvány összegével megegyező összegű maradványtartási kötelezettséget írt elő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK