Tartozás miatt nincs fűtés és meleg víz egy gyömrői iskolában

2011.10.11. 12:21

Nincs fűtés és meleg víz a gyömrői Teleki-kastélyban működő általános és speciális iskolában. A kollégisták más intézmények tornatermeiben fürdenek, a szolgáltató májusban kapcsolta ki a gázt, miután a Pest megyei önkormányzat nem fizette ki a számlákat.

A megyei önkormányzat tartozása miatt fűtés és meleg víz nélkül maradtak egy gyömrői iskola diákjai; a Teleki-kastélyban működő általános, speciális iskola, illetve kollégium 174 tanulója fagyoskodik, lavórban, hideg vízben mosdik, miután a szolgáltató májusban kikapcsolta a gázt - közölte a város polgármestere kedden.

Gyenes Levente tájékoztatása szerint az egyik szülő jelzéséből szereztek tudomást arról, hogy hidegek a radiátorok az intézményben, ahol - úgyis mint a helyi polgárvédelmi szolgálat parancsnoka - azonnali bejárást tartott a szervezet tagjaival. A tantermekben és a kollégiumi szobákban napközben 15-19, míg a folyosókon csupán 13 fokot mértek, de a gyerekek elmondása szerint éjjel még hidegebb van - tette hozzá a polgármester. Az MTI-nek arra a kérdésére, miért nem jelezte a kastélyban működő intézmény igazgatója a polgármesteri hivatalnak a múlt hét közepe óta tartó fagyoskodást, Gyenes Levente azt mondta: tudomása szerint a megyeháza egy körlevélben hírzárlatra kötelezte az intézményvezetőket.

A polgármester úgy fogalmazott: a május óta tartó melegvíz-hiányt nem ítélték meg tragikusan, bár eléggé kellemetlen a törülköző csücskével hideg vízben mosakodni (a 174 diákból 50 kollégista), de azt már végképp nem hagyhatják, hogy fagyoskodjanak a gyerekek.

A jelenlegi vezetékek nem bírják el a hősugárzót

Gyömrő önkormányzata több átmeneti intézkedést is hozott a lehetetlen helyzet rendezésére - magyarázta. A gyerekeket délutánonként busszal a város belsejében lévő három oktatási intézménybe viszik, ahol megtartják nekik a délelőtt elmaradt óráikat. A fürdési lehetőséget a városi iskolák tornatermeinek vizesblokkjaiban biztosítják (váltásban a fiúknak, illetve a lányoknak), miközben hozzálátnak egy olyan elektromos vezeték kiépítéséhez, amely legalább a kollégiumi szobák alternatív fűtését lehetővé teszi, mert a jelenlegi vezetékek még a hősugárzót sem bírják el.

A polgármester információja szerint az iskola és kollégium gázdíjtartozása körülbelül 2 millió forint; amit a fenntartó megyei önkormányzat nem fizetett ki a Tigáznak. Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: nincs érdemi információja arról, hogy milyen módon és mikor gondoskodnak a gyömrői intézmény gázszolgáltatásának visszaállításáról, de tárgyalásban állnak a Tigázzal.

Pest megye összesen 130 millió forinttal tartozik több gázszolgáltatónak, az adósság több mint egy tucat iskolát is érint - tette hozzá a sajtófőnök, aki szerint megnyugtató megoldást az intézmények átadás-átvétele hozhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK