Lázár János: Kórházigazgatók se lehessenek parlamenti képviselők

Vágólapra másolva!
Amennyiben kimondják, hogy a polgármesterek nem lehetnek parlamenti képviselők, akkor ugyanez legyen érvényes az állami intézmények vezetőire is - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak.
Vágólapra másolva!

Lázár János az állami intézményvezetőkre is kiterjesztené a parlamenti képviselőségi összeférhetetlenséget - írja a szerdai Népszabadság. A lapnak a Fidesz frakcióvezetője úgy nyilatkozott: kórházigazgatók se lehessenek 2014-től parlamenti képviselők, amennyiben az összeférhetetlenséget kimondják a polgármesterekre.

Hozzátette: Ki lehet szélesíteni a kört az állami intézményvezetők és a parlamenti képviselőség közti összeférhetetlenségre is. Az összeférhetetlenségi szigorítás érintheti azt a kilencvenél is több kormánypárti képviselőt, akik most is polgármesteri posztot töltenek be valamilyen településen, valamint az alpolgármesteri címmel rendelkezőket és a megyei közgyűlési vezetőket is.