Fenyő-ügy: január közepéig előzetesben marad Jozef Rohác

Vágólapra másolva!
Az MTI információja szerint azért hosszabbították a szlovák férfi előzetes letartóztatását, mert Rohác nem tett vallomást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében. A hírügynökség szerint a bíróság hivatkozott arra is, hogy meg nem nevezett személyek aktívan próbálták hátráltatni a Fenyő-ügy nyomozását.
Vágólapra másolva!

A Budai Központi Kerületi Bíróság január 20-ig meghosszabbította Jozef Rohác előzetes letartóztatását - értesült az MTI. A hírügynökség információja szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság azért hosszabbította meg a szlovák férfi előzetes letartóztatását, mert Rohác nem tett vallomást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása ügyében, érdemben nem működik együtt a nyomozókkal, az elmúlt években bujkált, személyazonosságát és külsejét is gyakran változtatta.

Az MTI úgy tudja, a bíróság hivatkozott arra is, hogy a nyomozati iratok szerint az elmúlt időszakban egyes, meg nem nevezett személyek aktívan próbálták a Fenyő-ügy nyomozását hátráltatni.

A bíróság reális veszélyként számol azzal, hogy ezek az emberek Rohácot is szeretnék megakadályozni abban, hogy a későbbiekben vallomást tegyen - írja az MTI.

A letartóztatás meghosszabbítását indokolva a bíró utalt arra is, hogy az elmúlt hónapokban több tanú azért nem tett vallomást a Fenyő-ügyben, mert féltik saját maguk és családtagjaik életét. A bíróság szerint Fenyő János meggyilkolása után 14 évvel még mindig reális a veszélye annak, hogy a bűncselekmény elkövetői megpróbálják meghiúsítani az eljárást.

A Jozef Rohác letartóztatásának meghosszabbításáról szóló végzés nem jogerős, a végső szót a Fővárosi Bíróság mondja majd ki.

Fenyő János meggyilkolása egyike a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek. Több, később hamisnak bizonyuló nyom és éveken át tartó próbálkozások jellemezték, miközben a nyomozással foglalkozó rendőrségi ügyosztály egyik vezetője 2010-ben megjelent könyvében azt állította, hogy pontosan tudja, ki a gyilkosság megbízója.