Megtalálták a Millenáris parkból ellopott Guruló emlékművet

Vágólapra másolva!
A tolvajok valószínűleg megunták a Millenáris Parkból kedden ellopott Guruló emlékmű cipelését, és két utcával arrébb egy ház előtt letették. Szerdán a ház portása és a Kulturpart internetes portál egyik munkatársa betolta a Magyar Kerékpárosklub raktárába, mert azt hitték, oda tartozik, végül a klub elnöke jött rá, hogy a lopott emlékmű a raktárukban van.
Vágólapra másolva!

Már az eltulajdonítás napján megtalálták a Millenáris Parkból ellopott, a romagyilkosságok áldozatainak emléket állító úgynevezett Guruló emlékművet - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Kulturpart nevű internetes portál pénteki közlése szerint a tolvajok megunhatták a bicikli cipelését, és a lopás helyszínétől egyutcányira lerakták egy ház mellé, amelyben történetesen a Kulturpart szerkesztősége is található.

A szerda reggel munkába érkező kolléga azt hitte, hogy a bicikli a kerékpárosklubhoz tartozik, így a portás segítségével bevitték az épületbe, és betették a Kulturpart és a Magyar Kerékpárosklub közös épületének raktárába - írták. A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János az internetes portálnak úgy nyilatkozott, arra gondoltak, hogy a raktárban látott, furcsa kétkerekű a Kulturparthoz tartozik, és csak akkor jött rá, hogy az ellopott emlékműről van szó, amikor a témával kapcsolatban egy rádiónak nyilatkozott.

Forrás: MTI/Földi Imre
Megunhatták a tolvajok a nehéz kerékpár cipelését

A Guruló emlékművet július közepén avatták fel Budapesten. Az emlékmű és kísérő kommunikációja arra hivatott rávilágítani, hogy a társadalom részét képező valamely csoport tagjai nem megbélyegezhetők, nem ruházhatók fel kollektív tulajdonságokkal. Az emlékművet kiállították a kapolcsi, a nyíregyházi Vidor és a budapesti Sziget Fesztiválon is.