Az egyszeri uzsorázást is büntetik ezentúl

2011.10.17. 18:26

Az országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyszeri uzsorázás is büntethető lesz ezentúl, de a büntetését elengedhetik annak, aki maga jelenti be azt a hatóságoknak. A parlament elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, Szigetvárnak pedig a Leghősiesebb Város címet adományozta.

Az országgyűlés a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával úgy döntött hétfőn, hogy az egyszeri uzsorázást is büntethetővé teszi.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatának elfogadásával a parlament úgy módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül kivette az üzletszerűséget, így - a törvény kihirdetését követő nyolcadik naptól - már az is három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki akár egyetlen alkalommal olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely annak kötelezettjét súlyos nélkülözésnek teszi ki. Az üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekményt a jövőben akár öt évvel is büntethetik.

A jogszabályváltozás ugyanakkor engedményt is megfogalmaz: korlátlanul enyhítheti a bíróság annak a büntetését, aki a bűncselekményt maga jelenti a hatóságnak, és feltárja az elkövetés körülményeit. A kormány ettől a sokszor rejtve maradó uzsora-bűncselekmények hatékonyabb felderítését reméli.

A parlament hétfőn döntött arról is, hogy a Leghősiesebb Város (Civitas Invicta) címet adományozza Szigetvárnak. Az erről szóló, fideszes képviselők előterjesztése nyomán született törvényt 290 igen szavazattal, 54 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

A képviselők 336 igen, egy nem és 9 tartózkodás mellett megszavazták a fideszes Font Sándor javaslatát, mely a kereskedelemről szóló törvényben rögzíti a helyi termelői piac fogalmát, és egyszerűsíti azok működésének szabályozását. A törvény szerint a helyi termelői piac olyan piac, ahol a kistermelő a piac fekvése szerinti megyében vagy a piac 40 kilométeres körzetében vagy Budapesten fekvő piac esetében az ország területén bárhol működő gazdaságából származó mezőgazdasági, illetve élelmiszer-ipari termékét értékesíti. Míg vásár és piac csak a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető, addig a helyi termelői piac esetében az üzemeltetéshez - a jövő évtől - elég lesz a bejelentés a kereskedelmi hatóságnak.

Az országgyűlés elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolót. A döntést 243 igen, 49 nem és 42 tartózkodó szavazat mellett hozták meg a képviselők. Juhász Miklós, a GVH elnöke korábban elmondta: a hivatal tavaly 132 eljárást zárt le, és összesen csaknem 10,5 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a jogsértő piaci szereplőkre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK