Átmeneti időre szállodákban biztosítanának lakást az erre jogosult képviselőknek, utána pedig 35-50 négyzetméteres lakásokat kínálnának nekik - ismertette a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerének újabb lehetséges elemeit Lázár János fideszes frakcióvezető. Az alkotmányügyi bizottság albizottságot hozott létre az új rendszer kidolgozására.

Több pontosítást is javasol Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a parlamenti képviselők tervezett új javadalmazási rendszerében: ezek egyike szerint 35-50 négyzetméter közötti területű lakásokat biztosítana az Országgyűlés az arra jogosult képviselőknek. Amíg ezekre nincs lehetőség, közbeszerzési eljáráson kiválasztott, legfeljebb három- vagy négycsillagos budapesti szállodákban helyeznék el azokat a képviselőket, akik jogosultak lennének e támogatásra. Az üzemanyag-támogatás maximum kétezer köbcentiméterig lenne elszámolható.

Lázár János közölte: a tervek szerint újraszabályozzák a parlamenti bizottsági munkát, a Fidesz támogatja a helyettesítések, távolmaradások korlátozását. Mint mondta, van olyan LMP-s képviselő, aki fél éve nem vesz részt a bizottsági munkában. Indítványa szerint egy parlamenti ülésszakban maximum öt alkalommal lenne lehetőség a bizottsági üléstől való távolmaradásra.

Módosítana a frakciók költségvetésének szabályozásán is, mégpedig úgy, hogy a mai ötven helyett 25 képviselő után "járna" egy olyan frakcióvezető-helyettes, akinek bérét az Országgyűlés fizeti, a képviselőcsoport pedig ezen frakcióvezető-helyettesekkel megegyező számút alkalmazhatna saját költségvetéséből - ha ki tudja gazdálkodni - a szakmai munka erősítése érdekében. A frakcióvezetők jövedelme maximum a miniszteri bérrel lehetne egyenlő Lázár elképzelése szerint.

Az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága albizottságot állított fel az képviselők fizetéséről szóló új szabályozás kidolgozására. A Lázár János által már korábban ismertetett koncepció szerint a képviselők a helyettes államtitkárokéval megegyező összegű - jelenleg csaknem havi bruttó 750 ezer forint - tiszteletdíjat kapnának, más pénzbeli juttatásra viszont nem volnának jogosultak. Az alkotmányügyi bizottság várhatóan október végén, november elején tesz javaslatot a kodifikált szövegre.

A témáról megjelent írásainkat itt olvashatja.