Lázár: Tartsák be a bankok a végtörlesztés törvényi feltételeit!

Vágólapra másolva!
Működjenek együtt a bankok abban, hogy akik akarják, zökkenőmentesen tudják igénybe venni a kormány által törvénybe foglalt egyösszegű végtörlesztés lehetőségét - mondta Lázár János hétfőn. A politikus szerint sok kereskedelmi bank nem tartja be a törvényt, és méltánytalan kamatpolitikát folytat.
Vágólapra másolva!

Rá kell venni a bankokat arra, hogy tartsák be a rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztés törvényi feltételeit, és ne nehezítsék, hanem az üzleti etikai szabályait betartva könnyítsék meg azt - mondta egy hétfői sajtótájékoztatón Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője kérdésre válaszolva kifejtette: tapasztalatuk szerint bizonyos kereskedelmi bankok nem együttműködők azokkal, akik végtörleszteni akarnak.

Jó néhány olyan kereskedelmi pénzintézet van, amely nem könnyíti meg a végtörlesztés lehetőségét, sőt adott esetben még a törvényt sem tartja be, vagy méltánytalan kamatpolitikát folytat - fogalmazott. Hozzátette: a kormányoldal véleménye szerint a végtörlesztés konstrukciója jó, "ezért olyan óriási az érdeklődés" iránta.

Közölte, azt várják el a bankoktól, működjenek együtt abban, hogy minél több ember tudjon végtörleszteni. "Akkor lennének nyugodtak a parlamenti képviselőtársaim, ha a következő év tavaszára alig maradna devizahiteles Magyarországon" - fogalmazott a frakcióvezető. Megjegyezte azt is, szinte biztos abban, hogy lesznek további lépések a végtörlesztés ügyében decemberig, a parlamenti ülésszak végéig.

A végtörlesztésről szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.