Ismét bíróság előtt a magyarsága miatt megvert diák támadói

Vágólapra másolva!
Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másodfokú tárgyalása annak a - közösség tagja elleni erőszak miatt indult - büntetőpernek, amelyben hét fiatalt azzal vádol az ügyészség, hogy magyarsága miatt támadtak rá egy diákra a fővárosban két évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

Az ügyben még márciusban a Pesti Központi Kerületi Bíróság összesen 30 év börtönre ítélte a hét fiatalt. Közülük jelenleg öten vannak előzetes letartóztatásban, egy vádlott szabadlábon védekezhet, egy pedig - élve a törvény által biztosított lehetőségével - nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádirat szerint az egyik vádlott 2009 szeptemberében a VIII. kerületi Horváth Mihály térnél belekötött egy fiúba, majd rokonaival, ismerőseivel szidalmazta, üldözte, ütlegelte, egyikük még késsel is fenyegetőzött. A támadók trágár kifejezések között többek között azt is mondták: "büdös magyar, megölünk" - mondta a hétfői tárgyaláson az ügyész.

A megtámadott fiatal egy épületbe menekült, és csak lélekjelenlétének, illetve a rendőrök kiérkezésének köszönhető, hogy nem sérült meg súlyosabban - tartalmazza a korábbi nem jogerős ítélet.

Az elsőfokú döntés kihirdetésekor a bíró a szóbeli indoklásában többször kitért rá, és idézetekkel is alátámasztotta, hogy milyen becsmérlő megjegyzések hangzottak el a helyszínen. A tényállás ismertetése során elhangzott, hogy a vallomások szerint "egyértelműen romák és magyarok álltak szemben egymással", és "a sértettet azért bántalmazták, mert magyar".

Közösség tagja elleni erőszak miatt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A vádlottak egy részét más, kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekményekben is bűnösnek mondta ki korábban a bíróság. Így közülük egy hat év börtönt, egy öt és felet, kettő négy és felet, egy vádlott négyet, egy két év nyolc hónapot, egy fiatalkorú pedig két és fél év javító-nevelő intézetben letöltendő büntetést kapott. Több vádlott esetében végrehajtandóra változtatták át a korábban más ügyben jogerősen kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztéseket is.

Az ügyész tudomásul vette az első fokon kiszabott büntetéseket, a védelem azonban felmentésért, enyhítésért fellebbezett. A per hétfői tárgyalásán a védők vitatták, hogy a felek konfliktusa a sértett magyarsága miatt bontakozott volna ki. Téves minősítésre hivatkoztak, és azt állították: tipikus indulati bűncselekményről van szó. Az egyik ügyvéd kiemelte: a magyarság szitkozódásként és nem indulati motívumként jelent meg a történtek során. A védők szerint a konfliktus legfeljebb garázdaságnak minősíthető, és így a korábban kiszabott szabadságvesztéshez képest enyhébben büntetendő.

A perben egy hét múlva hirdet ítéletet a bíróság.