Rábólintott az áfaemelésre a költségvetési bizottság

Vágólapra másolva!
Parlamenti vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottsdág azokat a javaslatokat, amelyek többek között a jövő évi áfaemelést tartalmazzák.
Vágólapra másolva!

Támogatta keddi ülésén az Országgyűlés költségvetési bizottsága a 2012. évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, köztük az áfa emelését is. A bizottság által tárgyalt két törvényjavaslatot 16 igen és 4 nem szavazat mellett támogatták.

Az egyik elfogadott javaslat az áfa mértékének 2 százalékos emeléséről szólt. Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár az ülésan azt mondta, hogy az áfa 25 százalékról 27 százalékra emelése a költségvetésnek többletbevételeket eredményez, ez pedig növeli a tervezett költségvetés teljesíthetőségét. Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke szerint pedig az áfa megemelése azzal jár, hogy aki többet fogyaszt, az több adót is fizet a büdzsébe.

Az LMP képviselője, Vágó Gábor szerint ugyanakkor at emberek jó része a tervezett adóváltoztatásokkal rosszabbul jár. Veres János (MSZP) pedig arról szólt, hogy a minimálbér megemelése, valamint az ehhez kötődő adóváltoztatások miatt az élelmiszeripari, illetve a feldolgozóipari cégek tömege megy tönkre jövőre.

A szavazás előtt a költségvetési bizottság olyan módosító indítványt is elfogadott, amely szerint a tervezett Országvédelmi Alap forrásait, illetve a kamatkockázati tartalék kiadási előirányzatait 2012. szeptember 30. előtt nem lehet felhasználni. Ez a bizottság indoklása szerint a jövő évi költségvetés végrehajtását, annak nagyobb fokú biztonságát szolgálja.