Felszámolják a hajléktalantelepet Zuglóban

Vágólapra másolva!
A zuglói önkormányzat szerint megengedhetetlen, hogy a Francia út és az Egressy út kereszteződésében mintegy százötvenen maguk eszkábálta kunyhókban laknak egy telepen. A hajléktalanokat elköltöztetik, személyes tárgyaikat elszállítják.
Vágólapra másolva!

"Úgy döntöttünk, hogy hatósági határozattal, jogszerűen elbontjuk, elbontatjuk, felszámoljuk ezt a telepet, az ott élőket hajléktalanszállókra, szeretetotthonokba költöztetjük" - jelentette ki Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a XIV. kerület polgármestere.

Papcsák Ferenc közölte, hogy Zugló egy 120 ezres lélekszámú városrész, ahol polgármesterként a többség érdekeit kell képviselnie. Hozzátette: "Nyilvánvalóan tisztességes és emberi megoldást kell találni annak a körülbelül 150 embereknek a problémájára is, akik a közterületen, illetőleg egy általuk felépített telepen élnek".

A polgármester szerint a Francia út és az Egressy út kereszteződésében az érintettek lényegében saját kis települést hoztak létre, ahol "maguk eszkábálta kunyhókban" laknak, önkormányzati területen. Mint mondta, ez nem megengedhető a továbbiakban, az önkormányzatnak szociális, közegészségügyi, hatósági és rendészeti szempontból sem mindegy a kérdés.

Forrás: MTI/Kallos Bea
Forrás: MTI/Kallos Bea

Kunyhó a Francia úton

Papcsák Ferenc megjegyezte azt is, hogy engedély nélkül felhúzott építményekről van szó, vagyis azok fennmaradása, a jelenleg hatályos szabályokat is sérti.

A polgármester elmondta, hogy az érintettek személyes tárgyait elszállítják, ezekhez hozzáférhetnek majd a hajléktalanok.