Közösségi tv-t faragna a Budapest Tv-ből Tarlós

Vágólapra másolva!
Budapesti közösségi televízió létrehozását javasolja Tarlós István főpolgármester. A megújuló Budapest Tv a Főpolgármesteri Hivatal munkája mellett kulturális és nevelési feladatokat is ellátna.
Vágólapra másolva!

Önként vállalt feladatként fővárosi közösségi televízió létrehozását javasolja Tarlós István főpolgármester, és az előterjesztésről pénteken döntenek a Fővárosi Közgyűlésben - olvasható a Népszabadság keddi számában. A lap szerint a fővárosi költségvetés vitáján már elkülönítettek százmillió forintot az induló televízióra.

A feladatot a Fővárosi Tanács által 1989-ben létre hívott és most újjáélesztett Városi Televíziózással Budapest Fejlődéséért Alapítvány látná el. A megalapítást követően a Fővárosi Önkormányzat közszolgáltatási szerződést kötne a közhasznú szervezetté alakított alapítvánnyal.

A Népszabadság közlése szerint az eredeti alapító közüzemi cégek - a Főgáz, a Főtáv, a BKV, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Vízművek és a többiek - hozzájárultak az alapító okirat módosításához. A Budapest TV új stábjáról és a tervezetett műsorokról a lap kérdésére a főváros egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni.

Az új alapító okirat szerint a Főpolgármester Hivatal munkája mellett többek között Budapest építészeti és kulturális örökségének bemutatása, a gyermekek oktatásában és nevelésében való szerepvállalás és egy műsorújságként is funkcionáló hetilap kiadása lesz a tévé fő feladata.