Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert

Vágólapra másolva!
A rendőrség kezdeményezi Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A 61 éves vállalkozót a mostani ügyben zsarolással gyanúsítják, a részletekről később adnak tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

A rendőrség ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatására. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közölte: a szervezett bűnözés elleni főosztály zsarolás megalapozott gyanúja míiatt folytat eljárást a 61 éves budapesti vállalkozó ellen. Az ügy részleteiről az NNI a nyomozás érdekére hivatkozva későbbre ígért tájékoztatást.

Tasnádi Péter szeptember 21-ig előzetes letartóztatásban volt, akkor lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az indoklás szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll, de ennek foka már nem olyan mértékű, hogy azt csak az előzetes letartóztatással lehessen kiküszöbölni. Az ügyészség egyebek mellett önbíráskodás bűntettével, annak kísérletével és jelentős értékre elkövetett rablással vádolja Tasnádi Pétert.

Előzőleg, július közepén a Pesti Központi Kerületi Bíróság már nem jogerősen megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, de miután a rendőrök a férfit nem találták otthon, augusztus elején ismét letartóztatták.

Tasnádi Péter ellen több eljárás is folyik. A férfit a Nógrád Megyei Bíróságon júniusban kezdődött perben azzal vádolják, hogy egy életveszélyt okozó testi sértés miatt ellene folytatott büntetőügyben 2006-ban hárommillió forintot fizetett valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért. Azt megelőzően, júniusban a vállalkozót hét év fegyházbüntetésre és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték nem jogerősen. Egyebek mellett emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a bíróság az ellene és társai ellen indított büntetőperben.

Tasnádi Pétert először 1993-ban vádolták meg azzal, hogy miután 1991 májusában Ausztriából visszatért Magyarországra, 20-25 millió forintos vagyonát egyrészt uzsorakamatra adott pénzkölcsönzéssel, másrészt egyesületek és alapítványok cégszerű működtetésével, személyes céljaira való felhasználásával igyekezett növelni. Pénzt a vád szerint átlagosan havi 20 százalékos kamatra kölcsönzött. Az összeg biztosítására nagy értékű ingatlanfedezetet kért, amelyet különböző fiktív polgári jogi ügyletekkel leplezett. Közben olyan üzleti és személyi kapcsolatokat épített ki, amelyek segítségével - megfélemlítést és fizikai erőfölényt alkalmazva - igyekezett megszerezni a biztosítékként szereplő ingatlanokat a nem fizető adósoktól a kilencvenes évek elején.

Tasnádi Péter 1999 szeptemberétől eddig összesen mintegy tíz évet töltött rácsok mögött.